MSZP: januárban tárgyalások indulhatnak a demokratikus ellenzéki szervezetekkel

Az MSZP pozitív visszajelzéseket kapott attól a nyolc ellenzéki szervezettől, amelynek két hete küldtek együttműködési felhívást, így január első hetében közjogi-alkotmányjogi kérdések megvitatásával kezdődhetnek meg az egyeztetések – jelentette be Mesterházy Attila pártelnök, az MSZP szerdai elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

 

A pártelnök november végén jelentette be, hogy szakpolitikai egyeztetésekkel kezdődő, a jövő év végére a közös jelölt- és listaállításig, azaz egy választási szövetség létrehozásáig vezető tárgyalásokat kezdeményez az MSZP a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel. A szocialisták az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóit – a Haza és Haladás Egyesületet, a Milla Egyesületet és a Magyar Szolidaritás Mozgalmat -, az LMP-t, a Demokratikus Koalíciót, a 4K!-t, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot (MSZDP) és a Szövetségben, Együtt Magyarországért (SZEM) pártot keresték meg.

Mesterházy Attila szerdán azt közölte: minden általuk megszólított szervezettől pozitív észrevétel, visszaigazolás érkezett, ezekből az a közös téma körvonalazódott, hogy közjogi-alkotmányjogi kérdésekben kell és van értelme az egyeztetésnek. Mint mondta, ezzel még a 4K! és az LMP is egyetértett.

Így a pártelnök szerint az MSZP arra készül, hogy január első hetében megkezdődhetnek az egyeztetések arról, mit kell tenni ahhoz, hogy Magyarországon újra köztársaságról, jogállamról, demokráciáról lehessen beszélni.

Közölte azt is, hogy Bajnai Gordonnak, a Haza és Haladás Egyesület elnökének szerdán levelet juttat el, amelyben az MSZP elnöksége nevében deklarálják, hogy az Együtt 2014 erkölcsi alapvetéseiről szóló dokumentumával – amelyet a szervezet juttatott el az MSZP-nek – teljes mértékben egyetértenek, így erről nem tartanak indokoltnak további egyeztetéseket.

Mint mondta, az MSZP elnöksége részletesen megtárgyalta az Együtt 2014 elvi alapvetését, és egy 53 oldalas dokumentumot is készítettek, amelyben ezt összevetették az MSZP elmúlt két évben követett politikájával.

Ennek alapján szerinte az Együtt 2014 erkölcsi alapvetéseiben megfogalmazottak “100 százalékban fedik” az MSZP 2010 óta folytatott erkölcsi-elvi-politikai tevékenységét.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.