Fidesz: Burány Sándornak alaposabban el kellett volna mélyednie a számokban

A Fidesz szerint a szocialista Burány Sándornak alaposabban el kellett volna mélyednie a számok világában, ha sajtótájékoztatóján a számmisztikát hívta segítségül.

 

A nagyobbik kormánypárt szóvivője így reagált a szocialista országgyűlési képviselő által szerdán elmondottakra. Burány Sándor az Orbán-kormány 2012-ben elkövetett tizenkét “bűnét” sorolta fel, például azt, hogy a kormány szerinte minden korábbinál igazságtalanabb adórendszert vezetett be.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében erre adatok közlésével válaszolt. Mint írta, a szocialista kormányok idején megduplázódott a munkanélküliség, amely a 2002-es 5,9 százalékos szintről 2010-re 10,3 százalékra emelkedett. Hatszorosára nőtt a háztartások hitelállománya, az ország államadóssága pedig két és félszeresére.

Utalva arra, hogy Burány Sándor 2012. december 12-én, 12 óra 12 perckor kezdte sajtótájékoztatóját, a Fidesz szóvivője azt írta: “mi nem tudunk megfelelő időpontot találni egy olyan sajtótájékoztatónak, ahol a szocialisták bűneit sorolhatnánk fel, olyan nagy szám ugyanis a naptárban nem létezik”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.