Nincs megállapodás az MTVA és a Központi Üzemi Tanács között

Megállapodás nélkül zárult a közmédiát érintő csoportos létszámleépítésről folytatott tárgyalássorozat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő (MTVA) vezetése, valamint a Központi Üzemi Tanács (KÜT) között hétfőn este.

 

“A KÜT nem írta alá a megállapodást, mert álláspontja szerint a munkáltató a több mint 15 napig tartó tárgyalássorozat végére sem tudta meggyőzni a testületet a csoportos létszámleépítés ilyen arányú szükségességéről. Sem a szervezeti átalakításokról, sem a gazdálkodást érintő kérdésekre nem kaptak olyan konkrét adatokat, amelyek igazolnák, hogy miért kell csaknem kétszázötven szakembernek elveszteni a munkáját. Nem sikerült elérni a csoportos létszámleépítésben érintettek számának jelentős csökkentését, az intézkedés negatív hatásainak jelentős enyhítését” – olvasható a KÜT közleményében.
 

A KÜT a csoportos létszámleépítés mértékét indokolatlannak és túlzónak tartja, elutasítja azt. Közlésük szerint a tárgyalásnak az vetett véget, hogy a munkáltató ragaszkodott ahhoz, hogy egyoldalúan felmondhassa a megállapodást.
Az MTVA sajtóirodája azt közölte az MTI-vel, hogy kedden délig annak ellenére is fenntartja a KÜT-nek tett ajánlatát, hogy hétfőn este eredménytelenül zárult a tárgyalássorozat.
 

Az MTVA felhívta a figyelmet arra, hogy a kedd délig fenntartott ajánlat szerint a munkáltató “nagyságrendileg mintegy 100 millió forintos juttatásról hajlandó tárgyalni, amely összeg a csoportos létszámleépítésben érintett dolgozók helyzetének megkönnyítését szolgálná”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.