Péntektől új helyen a Gödör Klub

Müller Péter Sziámi koncertjével nyílik meg új otthonában pénteken a Gödör Klub, amely a Király utcai Central Passage-ban is koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadásokkal, civil és kisebbségi programokkal várja a közönséget.

 

A Gödör tíz évvel ezelőtt nyílt meg az Erzsébet téren, ahonnan idén januárban kellett kiköltöznie. A klub a Király utcai Central Passage-ban talált új otthonra, ahol az első ütemben 1000 négyzetméteren fogadja a közönséget péntektől – mondta el a Gödör szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a klub vezetője.
 

Filep Ákos közölte, hogy a spanyol tulajdonostól összesen 2400 négyzetmétert béreltek ki 10+5 évre, így a helyszín a későbbiekben bővülhet, a tervek szerint például egy korszerű stúdiószínházi térrel. A jelenlegi, rezgéscsillapító hangszigetelő burkolattal ellátott területen két színpad kapott helyet, a tér ráadásul négyfelé osztható, így párhuzamos programoknak is otthont adhat.
 

A helyszínválasztásban a döntő szempont az volt, hogy a Central Passage jelenleg nagyrészt üres üzletközpontja a Gödör Klubközreműködésével kelhet új életre; többek között fair trade és egyedi termékeket forgalmazó designboltokkal válhat “élő városi nappalivá”. A passzázs bejáratainál Kárpát-medencei pormegkötő növények lesznek, az udvarban pedig haszonnövénykert – ismertette a terveket.
 

Péntek este az első koncertet – ahogyan tíz éve – most is Müller Péter Sziámi adja, majd december folyamán fellép többek között a Dresch Quartet, a Kaláka, az Amber Smith, a colorStar vagy az Ági és a Fiúk. December 11-én kezdődik az egyhetes VI. Athe Sam roma összművészeti fesztivál, lesz Apacuka gyerekszilveszter, majd Gödör Klubszilveszter mások mellett a Besh o Drommal és az Ős-Ef Zámbó Happy Dead Banddel.
 

Hétfőnként az Új hangok a Gödörből, míg szerdánként a Jazzgödör sorozatok koncertjeivel találkozhat a közönség. Bárdos Deák Ágnes december 5-től irodalmi programsorozatot indít, de nem hiányoznak majd a filmvetítések, kiállítások, táncházak sem.
 

Erős marad a Gödör civil vonala is: a december 10-i emberi jogi világnap alkalmából például a klub filmvetítésekkel, kiállításokkal és a legnagyobb civil jogvédő szervezetek részvételével megtartott évértékelő beszélgetéssel várja az érdeklődőket, akik aznap este a Helsinki Bizottság zenekarát és a Védegylet Blues Bandet is hallhatják majd – közölték a Gödör Klubprogramszervezői.

 

MTI Fotó: Kallos Bea

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.