2013-ban százezren tanulhatnak kedvezményesen a nyelviskolákban
- Budaörsi Infó
- 2012 december 01.
A programot a a kormány és az Európai Unió is egyaránt támogatja, így a jelentkezőknek mindössze egy jelképes összeget kell majd befizetni a tanfolyamért.
Az uniós pályázatnak köszönhetően a tanfolyam díjának csupán kettő, illetve öt százalékát, vagyis néhány ezer forintot kell majd kifizetni. A 90-100 órás tanfolyamokra főleg szegényebb körülmények között élők, esetleg munkanélküliek, kismamák, romák, valamint 45 év felettiek jelentkezését várják.
Egy felmérés során kiderült, hogy a jelentkezők több mint a fele angolt, ötöde németet, a többiek főleg olaszt, spanyolt és a francia nyelvet választanák. A tapasztalatok szerint pedig egyre többen szeretnék felelevínteni az orosz tudásukat is.
„Nagyon jelentős része kezdő szintű tanfolyamokra jelentkezik, és hasonlóképpen az is érdekes lehet, hogy jelentős részük sose járt semmilyen nyelviskolába. Azt látjuk, hogy egy új piaci kereslet jelent meg a támogatás hatására” – mondta Nagy Zoltán, a Katedra Nyelviskola ügyvezető igazgatója.
A kedvezményes tanfolyamok a tervek szerint jövő év elején indulnak.
facebook:
0 Komment