Karácsonyi vásárok – A rendőrség szórólapokon hívja fel a figyelmet a tolvajokra

Szórólapokon hívja fel a figyelmet a rendőrség a karácsonyi vásárokon és a bevásárlóközpontok környékén a tolvajokra – számoltak be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és Belváros-Lipótváros közös sajtótájékoztatóján Budapesten, a Vörösmarty téren.

 

Kőhalmi Zsolt rendőr ezredes, a fővárosi V. kerületi rendőrkapitányság vezetője fontos feladatnak nevezte, hogy a vásárlókat tájékoztassák veszélyekről annak érdekében, hogy minél kevesebb bűncselekmény történjen. Hangsúlyozta: ebben az időszakban elsősorban a zseblopások gyakoriak. Arra kérte az állampolgárokat, hogy minél gyorsabban jelezzék a rendőrségnek, ha bűncselekmény áldozataivá válnak.

Oláh László, a BRFK bűnmegelőzési osztályának vezetője azt hangsúlyozta: munkatársaik fokozottan jelen vannak a karácsonyi vásárok és bevásárlóközpontok környékén. Ismertette: a szórólapon többek közt arra hívják fel a figyelmet, hogy ne hagyják az emberek az autóikban az értékeiket, használják a bevásárlóközpontok ruhatárait, helyezzék ruhájuk belső zsebeibe értékeiket. Azt kérte, ha az emberek több pénzt visznek magukkal, azt ne tárolják egy helyen, és inkább bankkártyát használjanak.

Az internetes vásárlásokkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy internetes áruházakat és elsősorban a magyar internetes áruházakat használják az állampolgárok.

Puskás András (Fidesz-KDNP), Belváros-Lipótváros alpolgármestere arról beszélt, hogy a kerületnek hagyományosan jó kapcsolata van a rendőrséggel, több százmillió forintot fordítottak már az elmúlt években a közterületi jelenlét növelésére. Ismertette azt is: a Vörösmarty téri karácsonyi vásár mellett a kerületben a Szent István téren adventi vásárt tartanak, ugyanakkor szerinte több ilyen, több tízezer látogatót vonzó rendezvényre lenne szükség turisztikai szempontból.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.