Művészek az állatokért elnevezéssel jótékonysági börzét rendeznek

Állatmenhelyek számára rendeznek jótékonysági börzét neves képző- és iparművészek részvételével az Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Házában december 16-án.

 

Bartha Ágnes ötvösművész, a jótékonysági börze szervezője az MTI-nek elmondta, hogy eddig 55 ismert, javarészt budapesti művész csatlakozott a kezdeményezéshez.

Hangsúlyozta, hogy az állatok szeretete gyerekkorától végigkíséri életét, és ez az életszemlélet vezérelte a rendezvény megszervezésében. A műtárgyak eladásából befolyt összeget az Elek-Ágh Állatmenhely Alapítvány, a Macskamentő Alapítvány és az Elveszett Állatokért Alapítvány részére fogják átadni.

A csatlakozók többsége iparművész, ezért az eladásra felajánlott alkotások többsége ékszerekből, zománcképekből, kerámiákból, fafaragásokból, kovácsoltvasból áll, amelyek mellett helyet kapnak festmények, textilképek, gobelin-alkotások, szőnyegek és szobrok is – tette hozzá Bartha Ágnes.

Megemlítette, hogy lesz olyan “civil” résztvevő is, aki azért vásárolt műalkotást, hogy a nemes cél érdekében a börzén áruba tudja bocsátani.

A művészek által felajánlott alkotások az esemény előtt egy nappal a helyszínen megtekinthetők, illetve az érdeklődők a  www.facebook.com/agnes.bartha1 oldalon kaphatnak részletes tájékoztatást.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.