Ismét a harmadik helyen!

2012. november 25-én, vasárnap rendezték az NBI/B nyugati csoportjának 10. fordulóját. Csapatunk ismét hazai pályán szerepelt és magabiztosan, 9 góllal múlta felül a VKL SE Győr gárdáját.

 

Budaörs-Érdi VSE II. – Marcali VSZSE           31:21
Budaörs, Városi Sportcsarnok

 

Játékvezetők: Vágó Barbara, Vágó Ilona  

 

Budaörs: Andrási B., Dancs N., Megyes I., Bízik B. 4, Földes V. 3(2), Szilágyi O. 1, Hatala
V. 4, Tóth L., Markovics D. 2, Mikó G. 6, Pádár M. 6(2), Nagy Zs. 4, Dublinszki D. 4,
Gazdag K. 2, Szabó A

 

A mérkőzés elején felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudta megállítani a másik támadásait. Az 5′ percben sikerült először 2 góllal vezetnünk, azonban a győriek hamar kiegyenlítették a mérkőzésállást. 8-8 után gyors támadásvezetéseinknek és javuló védekezésünknek köszönhetően egymás után 5 gólt szereztünk, így a 14. percben 13-8 volt nekünk. Ezután tartottuk az 5 gólos előnyt, amit a félidőre hét gólosra növeltünk (21:14).

 

A második játékrészt jól kezdtük, hiszen az 35. percben már 26 lőtt gólnál jártunk és az
ellenfél a 37. percben szerzett újabb találatot (26:15). A 54. percben a győriek ledolgoztak
hátrányukból, ekkor “mindössze” 7 góllal vezettünk. Ennél közelebb azonban nem engedtük
ellenfelünket, és a lefújáskor 9 gólos hazai győzelemnek örülhettünk (36:27).

 

Ezzel a győzelemmel a 10. forduló után ismét a dobogó harmadik helyén állunk!

 

Gratulálunk, és köszönjük a népes közönségnek a támogatást és a szurkolást!

 

Hajrá Budaörs!

Lilinho

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.