Idén is kitört a vásárlási láz és az erőszak az amerikai “fekete pénteken”

Az Egyesült Államokban országszerte egymást sem kímélő vásárlók tömegei rohamozták meg az áruházakat a “fekete péntek” napján, amikor a kereskedők a hagyományok szerint 70 százalékig terjedő árengedményekkel fogadták őket.

 

 

Az amerikai Bevásárlóközpontok Tanácsa és a Goldman Sachs közös felmérése szerint az amerikaiak 17 százaléka tervezte, hogy élni fog a rendkívüli akciók adta lehetőségekkel.
Az Egyesült Államokban idén már csütörtök este elkezdődött “fekete péntek” voltaképpen a karácsonyi bevásárlási szezon nyitánya. A rendkívüli akciók hatására idén is több helyen megvadultak a vásárlók, akik ellen a hatóságoknak kellett fellépniük. Az internetre feltöltött videók sokasága szerint több áruházban lökdösődés, sőt ökölharc tört ki a leárazott műszaki vagy divatcikkekért.
 

Péntekre virradóra a nebraskai Omahában a rendőröket lövések miatt riasztották a Westroads Mall bevásárlóközponthoz – közölte a CBS televízió. Ugyanitt öt évvel ezelőtt egy ámokfutó 8 embert gyilkolt meg, igaz, két héttel a “fekete péntek” után. A kiszálló rendfenntartók verekedőket választottak szét, de nem erősítették meg, hogy lőfegyver is elsült volna. A vásárlók mindenesetre pánikszerűen menekültek a helyszínről.
 

A texasi San Antonióban pofon csattant és fegyver is villant egy, a sorban állók között kitört szóváltásban. Egy férfi előrefurakodott a pénztárnál, és arcul ütött egy ez ellen tiltakozó vásárlót, aki erre pisztolyt rántott – jelentette az NBC televízió. A támadó egy hűtőszekrény mögött keresett menedéket, majd kereket oldott. A fegyverrel védekező férfi ellen nem indul eljárás, mert legálisan birtokolta a pisztolyt.
 

A michigani Kentwoodban a Woodland Mall elnevezésű bevásárlóközpontban rendőröknek paprikasprayt kellett bevetniük két összeverekedő banda szétválasztásához. Két tizenévest a helyszínen őrizetbe vettek – jelentette a Fox News televízió. Ugyanezen a helyen tavaly is meg kellet fékezni az erőszakot.
Maryland fővárosának, Annapolisnak az egyik lakberendezési boltjánál egy 14 éves fiútól elrabolták a megvásárolt akciós árukkal teli táskáját – közölte a CBS.
 

A floridai Altamonte Springs egyik áruházában rendőrök tepertek a földre egy 28 éves nőt, aki megkerülte a pénztárak előtt kígyózó sorokat és a jelek szerint fizetés nélkül akart távozni. A nő a nála lévő – az esetről beszámoló 13 News tévéállomás által nem nevesített – tárgyakkal megdobálta a biztonságiakat, akik a földre teperték és megbilincselték. Később úgy nyilatkozott, hogy csak a tömegben elveszett unokahúgát akarta megkeresni, aki nem választolt a telefonhívásokra.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.