Orbán: nem jött létre a megállapodás, és ez előnyös Magyarországnak

Nem jött létre a megállapodás az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről, és ez előnyösebb Magyarországnak, mintha elfogadták volna az Európai Tanács (ET) elnökének javaslatát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalások végeztével pénteken. A kormányfő hozzátette: jó reményekkel várja a tárgyalások folytatását.

 

A miniszterelnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy legközelebb jövőre lesz lehetőség tárgyalni ezekről a kérdésekről. Orbán Viktor az MTI kérdésére kifejtette, szerinte Magyarország számára előnyösebb az, hogy nem jött létre megállapodás, mint az, hogy ha a Herman Van Rompuy ET-elnök által a megelőző éjjel ismertetett javaslatot fogadták volna el.
 

Herman Van Rompuy éjjel ismertetett javaslatáról a miniszterelnök elmondta: az a megállapodás nem megállapodás, az csak előterjesztés, amely elvezethetett volna egy megállapodáshoz, de mivel nem így történt, “megszűnt létezni”. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a következő tárgyalások alapja már nem ez a dokumentum lesz, hanem egy új előterjesztés, amelynek elkészítésével az állam- és kormányfők megbízták Herman Van Rompuyt.
A miniszterelnök szerint az lett volna a meglepő, ha sikerül megállapodni, mert legutóbb, amikor a hétéves költségvetésről kellett határozni, ez akkor sem sikerült elsőre.
“A meglepetés az az, hogy a meglepetés elmaradt” – summázta a kormányfő a tárgyalások megrekedésével kapcsolatos véleményét.
 

A kormányfő az azt firtató kérdésre, hogy mely országok miatt nem jött létre a megállapodás, úgy felelt, hogy a tárgyalás részleteinek ismertetésére senki sem hatalmazta fel, “az ember nem piszkít arra az asztalra, ahonnan eszik”.
A magyar álláspont a miniszterelnök szerint a tárgyalások első pillanatától világos volt.
“A magyar álláspontnak elvi alapjai vannak, a magyar álláspont érvényesíthető álláspont, és ezért jó reményekkel várjuk a tárgyalások következő fordulóját” – fejtette ki a kormányfő.
 

Az Európai Bizottság által készített keretköltségvetés-tervezet jelentősen, 20-30 százalékkal rövidítette volna meg a Magyarországnak járó kohéziós forrásokat. A felzárkóztatásra fordítható összeg pedig csütörtök éjszakáig minden egyes javaslattal csökkent. Magyar kormányzati tisztségviselők az elmúlt hónapokban több ízben kijelentették: ez nem elfogadható. A Van Rompuy által a csúcstalálkozó előtt lefolytatott kétoldalú találkozók alapján készített javaslat ugyan 10,6 milliárddal emelte volna a kohéziós pénzeket és a kiadási korlátot is megemelte volna, de Magyarország még úgy is jóval kevesebb forráshoz juthatott volna, mint a jelenlegi pénzügyi periódusban.
 

A 15 uniós tagállamot, a többi között Magyarországot is a sorai között tudó úgynevezett kohézió barátai országcsoport, amely azzal érvelve, hogy ezek a források a növekedésösztönzés a munkahelyteremtés hatékony eszközei, a felzárkóztatási források szinten tartását vagy emelését szerette volna elérni, Orbán Viktor szerint az utolsó pillanatig összetartott, amit a kormányfő a mai magyar modern diplomáciában ritka bravúrnak nevezett. Ez a miniszterelnök szerint jó esélyeket teremt a tárgyalások folytatására nézve.
A kohéziós politikát arra találták ki, hogy a szegény országok szegény régióinak a fölzárkózását elősegítsék – jelentette ki a kormányfő, majd hozzátette: véleménye szerint európai elvvel ütközik bármilyen olyan javaslat, amelyben ezek a térségek pénzt veszítenek, miközben a náluk jobb helyzetben lévő régiók nyernek.
 

A miniszterelnök leszögezte, hogy a magyar javaslatokat írásban is benyújtották a tanács elnökségének, ezzel Magyarország világossá tette, hogy mit akar, ami a kohézió barátai előtt sem titok.
“Nincs olyan magyar javaslat, amelynek a kohézió barátai közül bárki is a vesztese lenne” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
 

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mennyire került magyar szempontból elérhető közelségbe egy esetleges megállapodás az egyeztetéseken, Orbán Viktor azt mondta, nem egyenes vonalú haladást kell elképzelni a tárgyalásokon, hanem a 27 tagország elképzelései “keresztül-kasul” szelik egymást, a tárgyalási rend pedig rendkívül szövevényes.
“Ezért könnyen előfordulhat, hogy az ember úgy érzi, hogy már megcsapta az orrát a füstölt kolbász illata, és akkor az utolsó pillanatban kiderül, hogy elfogyott, mire odaér, és vissza kell állni a sor végére” – érzékeltette az egyeztetések menetét Orbán Viktor, aki kifejtette, hogy ezeken a tárgyalásokon, amíg mindenben nincs megállapodás, addig semmiben sincs megállapodás.
 

“Én úgy éreztem végig, hogy biztonságban van az ország, uraltuk a helyzetet (…) tudtuk, hogy mi az, ami nem fogadható el semmiképpen Magyarországnak, és azt meg is akadályoztuk” – jelentette ki sajtótájékoztatóján a kormányfő.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.