Nem választott frakcióvezetőt pénteken az LMP

Nem választott új frakcióvezetőt az LMP képviselőcsoportja pénteki budapesti ülésén.

 

A csaknem kilenc órán át zárt ajtók mögött zajló tárgyalás után, este hat előtt Schiffer András és további hat képviselő, Mile Lajos, Osztolykán Ágnes, Szél Bernadett, Lengyel Szilvia, Ertsey Katalin és Vágó Gábor kivonult az ülésről.
Osztolykán Ágnes a várakozó újságíróknak úgy fogalmazott, hogy miután nyolcan bentmaradtak, a képviselőcsoport továbbra is határozatképes, de “innentől kezdve mi nem kellünk ahhoz, hogy döntésre jussanak”.
Schiffer András közölte: “azt mondták, hogy én egyem meg, amit főztem, evőeszközt nem adtak hozzá, úgyhogy jelenleg nincsen döntés”.
Kérdésre válaszolva azt felelte, hogy az elmúlt húsz évben mindegyik parlamenti párt átélt ilyen konfliktusokat, “ezen át kell esni, ez egy tanulási folyamat”. Hozzátette, a korábbi problémákat is megoldották.
 

Mint kiderült, a képviselőcsoport vezetésére javaslatot kapott Szél Bernadett, Ertsey Katalin és Mile Lajos, de ők nem fogadták el a jelöltséget, míg Schiffer Andrást 8-7 arányban leszavazták.
Később Jávor Benedek leköszönő frakcióvezető úgy fogalmazott az egybegyűlt újságíróknak: azt kérték a hét frakciótagtól, hogy hétfőn folytassák az egyeztetéseket, mert addig le tudják zárni a megoldás felé vezető beszélgetéseket. Kérdésre válaszolva azt mondta, még nem döntöttek a hétfői frakcióülés megtartásáról, ezért arról is egyeztetni kell.
 

A frakciószakadás esélyét firtató felvetésre azt felelte: “őszintén bízom abban, hogy ez nem fog bekövetkezni”. Hangsúlyozta: mindenkinek az a célja, hogy a jövő héten működőképes frakció álljon munkába. Az nem került szóba, hogy kilépnének a frakcióból – tette hozzá.
A politikus kijelentette, több olyan lehetséges frakcióvezetőre is javaslatot tettek, akik nem voltak elfogadhatóak “Schiffer Andrásék számára”.
“Ahogy a jelöltek személyéből is kikövetkeztethető, nem az volt a célunk, hogy a frakcióvezetést a magunk kezébe szerezzük meg” – mondta egy másik kérdésre. Kijelentette, olyasvalakit szerettek volna a képviselőcsoport élére, aki mindkét fél számára elfogadható, és aki körül kompromisszum alakítható ki.
 

Az LMP a hétvégén kétnapos kongresszust tartott, amelyen a delegáltak elutasították a csatlakozást az Együtt 2014 mozgalomhoz. Csiba Katalin szóvivő ezt a vasárnapi sajtótájékoztatón úgy kommentálta, hogy nemet mondtak a csatlakozásra, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitottak. A résztvevők emellett elfogadták a párt stratégiáját is, amely szerint az LMP nem köt választási együttműködést a jelenlegi parlamenti pártokkal, és olyan kormányban sem kíván részt venni, amelyet Magyarország valamelyik volt miniszterelnöke vezet.
A titkos szavazások eredményhirdetése után Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette, hogy lemond posztjáról. A vasárnap délelőtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy így döntött két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is.
A párt hétfőn a Parlamentben tartott frakcióülést, amelyen arról határoztak, hogy a képviselőcsoport új vezetőit pénteken választják meg.
 

Az LMP nyolc parlamenti és három fővárosi képviselője ugyancsak hétfőn létrehozta a Párbeszéd Magyarországért platformot. A létrehozók között van Jávor Benedek, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is.
A platform kezdeményezői kijelentették: tiszteletben tartják a kongresszusi döntést, azt azonban nem fogadják el, hogy az jó döntés lenne. Véleményük szerint az elfogadott határozat “rossz az LMP-nek, rossz az ökopolitika támogatóinak, rossz az országnak. A schifferi út jó viszont Orbán Viktornak és rendszerének, illetve azoknak, akik a kétpólusú rendszer fenntartásában érdekeltek, hiszen az ellenzéki térfélen könnyen az MSZP megerősödéséhez vezethet”.
A platform létrehozásának hírére kedden Schiffer András az MTI-nek úgy reagált: szólás- és véleményszabadság van, ezért teljesen természetes, ha egy párton belül működő áramlatok szerveződnek. A meghozott kongresszusi döntésekhez viszont mindenkinek tartania kell magát a nyilvánosság előtt.
 

Jávor Benedek szintén kedden úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Párbeszéd Magyarországért platform létrehozása nem jelent párt- vagy frakciószakadást az LMP-ben. A volt frakcióvezető szerint a szerveződés segítségével akarják megtalálni azt az utat, amelynek mentén az LMP is hozzájárul a kormány leváltásához, hogy eközben nem adja fel a többi, általuk fontosnak tartott értéket. A szoros kongresszusi szavazás és a tagság egy meghatározó részének véleménye elég fontos ahhoz, hogy azt a párton belül képviseljék – tette hozzá.
 

Az LMP frakciószabályzata úgy rendelkezik, hogy a frakcióvezető vagy a választott tisztségviselők helyének megüresedése esetén harminc napon belül új választást kiírni – közölte a párt sajtóosztálya az MTI-vel. A képviselőcsoportot ezalatt a frakcióelnökség vagy az általános frakcióvezető-helyettes irányítja. A szabályzat arról viszont nem ír, hogy mennyi idő alatt kell betölteni a posztokat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.