A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint a Fővárosi Ítélőtábla több ítéletében is egyértelműen megállapította, hogy a rádiós pályázati ajánlat “üres hátoldalai” aláírásának és folyamatos oldalszámozásának hiánya alaki érvénytelenségi ok, a Klubrádió azonban nem látta el a 95,3 MHz-es frekvenciára benyújtott pályázata minden oldalát cégszerű ...

Nosztalgiavillamosok vonulnak fel Budapesten vasárnap: a nagykörúti villamosparádé a 125 éves fővárosi villamos- és HÉV-közlekedés tiszteletére rendezett programsorozat ...

Lehet valami igazság abban a sztereotípiában, amely a boldog kövérekről szól, kanadai kutatók ugyanis friss tanulmányukban megállapították, hogy a kövérséggel kapcsolatba hozott egyik génváltozatot hordozó emberek körében némiképp ritkábban fordul elő a ...

A denevérek lehetnek a nemrégiben felbukkant új, SARS-szerű koronavírus forrásai – vélik a koronavírus teljes genomjának meghatározása után virológus szakemberek, akik tanulmánya az mBio című szakfolyóiratban jelent ...

Párbeszédet indított el a Csak a szél című filmje az európai értelmiség körében, és tapasztalatai szerint világszerte is mindenhol érthető volt az alkotása, amelyből Európában akár tananyag lehet – mondta el az MTI-nek telefonon Fliegauf Bence filmrendező, aki részt vett az Európai Parlament Lux-díjának átadásán ...

Sokszor felmerül a kérdés, hogy valóban szükség van-e, az interneten folyamatosan megjelenő újabb és újabb ingatlanportálra. Flick Zsuzsanna az újonnan induló portál megvalósítója szerint mindenképpen. Idén pedig bárki ingyen teheti fel ...

Mindenkit szeretettel várnak 2012. november 23-án 18:00 órakor Macskássy Izolda, festőművész kiállításának megnyitójára. A tárlat címe: „Összetartozás”. A kiállítást Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere nyitja majd meg.  Minden érdeklődőt szeretettel ...

Az egészségügyi ellátás biztosítása kapjon az eddiginél nagyobb hangsúlyt a drogpolitikákban, a kábítószer-függőséget pedig inkább társadalmi, semmint bűnügyi problémának tekintsék – szorgalmazták a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) csütörtökön tartott drogpolitikai vitaest ...

Elhagyta a II. kerületi rendőrség épületét Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselő, a párt alelnöke, akit a rendőrök rendzavarás miatt állítottak elő – jelentette a helyszínről az MTI ...

Sztrájkra készülnek az Egyesült Államok legforgalmasabb bevásárló napján, a hálaadást követő “fekete pénteken” a legnagyobb amerikai áruházlánc, a Wal-Mart ...

Az építési munkálatok késése és egyéb szabálytalanságok miatt felbontották Romániában a magyar határ és Arad között épülő autópálya első 22 kilométeres szakaszának 115,8 millió euró értékű kivitelezési szerződését – közölte csütörtökön az Országos Útügyi Vállalat ...