Bajnai: jövő tavasszal jön el az idő, hogy más ellenzéki erőkkel tárgyaljunk

Bajnai Gordon szerint az LMP által vallott értékeknek helyük van az Együtt 2014 választói mozgalomban, akkor is, ha az ökopárt nem csatlakozik hozzá. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn azt mondta: most a párt nélküli választók megszólítása a feladatuk, és jövő tavasszal jöhet el az ideje annak, hogy más ellenzéki erőkkel tárgyaljanak.

 

Az LMP kongresszusa a hétvégén döntött arról, hogy a párt nem csatlakozik az Együtt 2014 mozgalomhoz, de felhatalmazást adott arra, hogy képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról.

Bajnai Gordon az interjúban – amelyet az ATV az adás előtt az MTI rendelkezésére bocsátott – ezzel kapcsolatban elmondta: számára nem egyértelmű az LMP döntése, mivel a pártot nem csatlakozásra kérték fel, hanem arra, hogy tárgyaljanak a csatlakozásról.

A volt miniszterelnök ugyanakkor közölte: tiszteletben tartják az LMP-kongresszus határozatát, és továbbra is teszik a dolgukat a változást akarók összefogásának megteremtéséért. Kérdésre válaszolva azt mondta, a labda mostantól nem az Együtt 2014 térfelén pattog, ha az LMP akar tárgyalni, “azt nyilván jelezni fogják”.

Az LMP-nek az a szárnya, amely felülkerekedett vagy azt gondolja, hogy egyedül is képes leváltani a jelenlegi kormányt, “vagy más forgatókönyvben gondolkodik” – fejtette ki, megjegyezve, nem lát esélyt arra, hogy bármely ellenzéki párt egyedül képes legyen legalább két és fél millió szavazót megnyerni. Szerinte a rezsimváltásra a jelenlegi választójogi szabályok alapján csak széles összefogással van lehetőség.

Bajnai Gordon hangsúlyozta, hogy az összefogásban helyük van azoknak az értékeknek, amelyeket az LMP hitelesen képvisel, így a korrupcióellenességnek, a jogállamiságnak és a fenntartható fejlődésnek. A legjobb lenne, ha az LMP képviselné ezeket, de ha az ökopárt nem csatlakozik, a választói mozgalom tagjainak kell megjeleníteniük ezeket az értékeket – mondta.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, “minden értetlensége ellenére” nem csalódott az LMP döntése miatt, szerinte a kongresszus színvonalas elvi vita után határozott, és a történtek azt mutatják, hogy van gerincük a győzteseknek és a veszteseknek is.

Arra a felvetésre, hogy a csatlakozást ellenzők nagyrészt épp az ő személyével magyarázták elutasításukat, Bajnai Gordon úgy reagált: álvitának tartja ezt, mert nem azt kérték az LMP-től, hogy álljanak be mögé, hanem azt, hogy álljanak a három alapító – az általa vezetett egyesület, a Milla és a Magyar Szolidaritás Mozgalom – mellé. Arról, hogy ki milyen szerepet tölt be, jövő nyáron érdemes beszélni – mondta.

A volt kormányfő szerint ugyanakkor a döntő kérdés nem az, hogy mit akarnak a pártok, hanem az, hogy mit szeretnének a választóik. Tapasztalata szerint pedig a választók egyre nagyobb része azt várja, követeli, hogy megszabadítsák a jelenlegi rezsimtől, és azokat támogatja, akik ezt lehetővé tudják tenni. Így vannak ezzel az LMP és az MSZP szavazói is – fűzte hozzá.

Bajnai Gordon arról is beszélt, nincs itt az ideje annak, hogy újabb szervezeteknek küldjenek “meghívót” az Együtt 2014-be, az LMP esetében is csak a kongresszus közelsége indokolta ezt. Szerinte jövő tavasszal jöhet el az ideje annak, hogy más, “meghatározó ellenzéki erőkkel” is tárgyaljanak. Addig mindenkinek tennie kell a dolgát, így az Együtt 2014-nek meg kell szólítania a ma még párt nélküli, de változást akaró választókat – mondta.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.