A Fradié a két pont…

2012. november 15-én, csütörtökön a FTC-nél vendégszerepelt felnőtt csapatunk. Sajnos nem sikerült elhozni a két pontot, hiszen kiélezett végjátékban 29:27-es Fradi győzelem született.

 

FTC II – Zugló – Budaörs-Érdi VSE II.         29:27 (16:12)

Népligeti Sporttelep – “Faház”

Játékvezetők: Porogi Patrik, Tóbiás Richárd

Budaörs: Andrási B., Dancs N., Megyes I., Bízik B. 4, Földes V. 11(4), Szilágyi O., Hatala V., Tóth L., Markovics D., Mikó G. 1, Pádár M. 3(3), Nagy Zs. 3, Dublinszki D. 2, Gazdag K. 1, Szabó A. 2

A találkozó elején felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott igazán lendületbe jönni és ellépni a másiktól. A 6′ percben 4-2-re vezettünk, ám a Fradi négy gyors góllal válaszolt és máris náluk volt a két gólos előny. A 12′ percben két gyors góllal kiegyenlítettünk, majd újra két gólos hátrányba kerültünk. A 21′ percben 10-10-et mutatott az eredményjelző. Sajnos az első játékrész hátralévő 9 percében hibáinknak köszönhetően mindössze 2 gólt sikerült szereznünk, míg ellenfelünk hatszor talált be kapunkba, így a félidőre 4 gólos hátrányba kerültünk.

A második játékrész sem indult jól, hiszen rögtön két gólt szerzett a Fradi, így már hat volt a különbség. Sajnos későn “ébredtünk” és a találkozó hátralévő részében futnunk kellett az eredmény után. A 49′ percben sikerült egyetlen gólra zárkóznunk, de az egyenlítés nem sikerült, sőt ismét 3 gólos hátrányba kerültünk. Az 58′ percben ismét megcsillant a remény, hiszen 28-27 volt a Fradinak. Sajnos elhibáztuk lehetőségeinket, nem sikerült kivédekeznünk az ellenfél támadását és végül 2 góllal elveszítettünk a mérkőzést.

A mérkőzés után Neukum Tamás vezetőedző értékelt:

“Fájdalmas és elkerülhető vereséget szenvedtünk. Döntő pillanatokban hibáztunk, sebességben és agresszivitásban elmaradtunk az ellenfél játékosaitól. A legnagyobb probléma, hogy emellett a lelkesedés és a koncentráció is hiányzott, szinte mindenki fontos, döntő szituációban hozott rossz döntést. Földes Viktória mellé ezen az estén senki nem tudott felnőni, így saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe!”

Hajrá Budaörs!

Lilinho

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.