A fideszes Wittner Mária szerint a szocialisták Nyugaton tett, hataloméhségből fakadó állításai minősített hazaárulásnak ...

A pozsonyi Pravda és a Rzeczpospolita című lengyel lap a magyarországi választási szabályok megváltozásáról, a szlovák Sme című újság pedig az Együtt 2014-ről jelentetett meg írást ...

A csatár – elbeszélés Orbán Viktorról című könyv Igor Janke újságíró tollából két hét múlva jelenik meg a lengyel ...

“Semmilyen módon nem minősítettem, és nem hasonlítottam félázsiai törzsekhez semmilyen szavazókat, félázsiai népségnek a mostani miniszterelnök nevezte a magyarokat” – mondta Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke szerdán Budapesten, keddi sajtóbeszámolókra reagálva ...

A Fidesz szóvivője szerint Bajnai Gordon a baloldal legrosszabb hagyományait folytatja, amikor afganisztáni és pakisztáni törzseknek titulálja azt a 3 millió embert, aki 2010-ben a Fideszre, vagyis a Gyurcsány-Bajnai-korszak leváltására ...

Immár 76 évvel élte túl saját halálát egy brit aggastyán. 1936-ban halottnak nyilvánították az orvosok, ám ő alaposan rácáfolt véleményükre: pár napja 106. születésnapját ...

A Magyar Posta  hatékonyságjavítással és új termékekkel készül a jövő évben induló postai liberalizációra – mondta Geszti László, a társaság vezérigazgatója szerdán háttérbeszélgetésen, ...

Összeütközött egy rendőrautó és egy villamos szerda este Budapesten, a Bartók Béla úton, a Móricz Zsigmond körtérnél – tájékoztatta a BKK fődiszpécsere az ...

Rokoni viszonytól függetlenül a közös, vagy részben közös tulajdonú számlák között lebonyolított átutalások mentesülnek az illetékfizetési kötelezettség alól a parlament által hétfőn elfogadott adómódosító-csomag ...

A hazai bruttó hozzáadott érték körülbelül egy százaléka, 101 milliárd forint kapcsolódik közvetlenül a Tesco magyarországi tevékenységéhez a 2010-es adatok szerint – derül ki a Századvég Gazdaságkutató tanulmányából, amely a Tesco nemzetgazdaságban betöltött szerepét ...

Hetente négy alkalommal indít járatokat Budapest és Bázel között az easyJet. A brit légitársaságnak ez a második svájci járata Budapestről, az easyJet gépei a téli menetrendi időszakban hetente kilenc alkalommal közlekednek Genfbe is – közölte a Budapest Airport (BA) ...

Az egri Mondjunk mancsot! Terápiás és Segítőkutyás Közhasznú Egyesület kutyái az Egri Autista Alapítvány napköziotthonában Egerben 2012. november 14-én.  Az egyesület munkatársai gyógyítási célokra képeznek ki kutyákat, valamint óvodásoknak, fogyatékkal élőknek, hospice osztályok gondozottjainak, sajátos nevelést igénylő gyerekeknek és időseknek tartanak kutyás foglalkozásokat. MTI Fotó: Komka ...