Ben Affleck elnyerte a Modern Mester címet

Legrangosabb elismerésével, a Modern Mester címmel tünteti ki Ben Afflecket a Santa Barbara-i Nemzetközi Filmfesztivál.

 

A fesztivál szervezői a 40 éves filmest “sokoldalú művészként” méltatták, aki Az Argo-akció című filmjével nyerte el méltó helyét a rendezők között. A magyar mozikban november 22-én debütáló film az iráni forradalom idején, 1979-ben játszódik, amikor titkos akcióval mentettek ki amerikai diplomatákat Teheránból.

A filmben az egyik szerepet is eljátszó Affleck 2013. január 26-án veheti majd át az elismerést a kaliforniai városban, ahol január 24-én nyílik meg a fesztivál. A mustra február 3-án ér véget.

A pályafutását színészként kezdő Affleck 1998-ban a Good Will Hounting forgatókönyvével hívta fel magára a figyelmet, amelyért a társszerzővel, Matt Damonnal együtt Oscar-díjat kapott. Számos nagyszabású hollywoodi produkcióban szerepelt – köztük az Armageddonban és a Pearl Harborban -, mielőtt 2007-ben megrendezte első filmjét, a Hideg nyomon című bűnügyi drámát. Ezt 2010-ben követte második rendezése, A tolvajok városa. (A film egyik szereplőjét, Jeremy Rennert Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában.) Az Argo-akció az idei torontói filmfesztiválon ért el szép sikert.

A Modern Mester díjat először 1995-ben adták át a Santa Barbara-i Filmfesztiválon. A korábbi díjazottak között szerepel James Cameron, Clint Eastwood, Peter Jackson és Christopher Nolan is – írta a BBC (http://www.bbc.co.uk/news/entertainment-arts-20317678)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.