Tehetségkutató verseny indul ifjú feltalálók és kutatók számára

Fiatal feltalálók és kutatók számára hirdette meg a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) közösen a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.

 

A megmérettetés abban különbözik az egyéb tanulmányi versenyektől, hogy itt nincsenek előírt feladatok, a résztvevőknek maguknak kell meg nem oldott kérdéseket, problémákat felvetniük, majd azokra megoldást találniuk – mondta el a verseny keddi meghirdetésén Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évtizedben a hazai középfokú oktatási intézmények mintegy harmada vett részt az idén Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár fővédnökségével kiírt tehetségkutatón,a melynek legjobbjai európai szinten is megmérettethetik magukat. Az EU Fiatal Tudósok Versenyén (EUCYS) számos sikert értek el a magyar fiatalok, így európai viszonylatban a harmadik helyen állnak – számolt be Pakucs János.

Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a tehetségkutatóra benyújtott pályaművek közül mind több a szabadalomképes innováció: a verseny első évtizedének egynegyedes arányához képest az utóbbi tíz évben díjazott pályázatok közül csaknem minden második nyert el iparjogvédelmi oltalmat.

Gazsó L. Ferenc, a tehetségkutató fő médiatámogatójának, az MTVA-nak a vezérigazgató-helyettese bejelentette: a közmédia is csatlakozott a jeles hagyományokkal bíró kezdeményezéshez, és közreműködik abban, hogy minél több fiatal értesülhessen a kiírásról. A verseny által megszólított generáció már kevesebbet néz televíziót és rádiózik, az MTVA mégis törekszik a megszólításukra, többek között új okostelefonos alkalmazásokkal – fűzte hozzá.

Ivánka Gábor, a hazai verseny zsűritagja, az EUCYS magyar delegációjának vezetője elmondta, hogy az 1989 óta megrendezett európai tehetségkutató országos versenyein összesen több mint 50 ezren indulnak évente. Az idei döntőre 83 projekt érkezett 37 országból és magyar siker is született: Papp Gergely elhozta az egyik legértékesebb különdíjat.

A sajtótájékoztatón Papp Gergely mellett Énekes Péter és Köpenczei Gerő, az idei Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) negyedik helyezettjei, valamint Kecsenovity Egon, a London International Youth Science Forum döntőse számoltak be nemzetközi tapasztalataikról.

A kedden meghirdetett hazai versenyen 1992. október 1. és 1999. augusztus 31. között született fiatalok vehetnek részt egyénileg vagy kétfős csapatban. A műszaki, természettudományos, környezetvédelmi, informatikai vagy matematikai témájú pályaműveket 2013. január 7-ig kell elküldeni a MISZ számára. A második fordulóba bejutott munkák közül a bírálóbizottság júniusban választja ki a díjazott pályázatokat, amelyekből ekkor kiállítás is nyílik.

A felhívás részletei a www.innovacio.hu honlapon olvashatók.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.