Újabb két pont!

2012. november 11-én, vasárnap végre ismét hazai pályán szerepeltek a lányok. A Marcali VSZSE csapatát fogadtuk és 10 gólos győzelmet arattunk, ezzel őrizve harmadik helyünket a tabellán!

 

Budaörs-Érdi VSE II. – Marcali VSZSE              31:21
Budaörs, Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: Halász András, Kovács Marcell dr

Budaörs: Andrási B., Dancs N., Megyes I., Bízik B., Földes V., Szilágyi O., Hatala V., Tóth L., Markovics D., Mikó G., Pádár M., Nagy Zs., Dublinszki D., Gazdag K., Szabó A

A mérkőzés elején felváltva estek a gólok mindkét oldalon, hiszen egyik csapat védekezése sem állt össze. Utána sikerült váltanunk és a kivédekezett támadásokból rendre sikerült lerohanásgólokat szereznünk. Így hamar több gólos előnyt sikerült kiharcolnunk, amelyet folyamatosan növeltünk.

A második félidőben is őriztük a vezetést, nem engedtük közel magunkhoz az ellenfelet. E játékrész derekán már biztossá vált, hogy nem engedjük ki a kezünkből a győzelmet. Csupán az volt a kérdés, hogy hány góllal sikerül felülmúlnunk a Marcali gárdáját. A lefújás után az eredményjelző 10 gólos különbséget mutatott a mieink javára. A mérkőzés végeredménye 31:21.

A mérkőzésről Neukum Tamás vezetőedzőt kérdeztük:

“Nehezen találtuk a játék ritmusát a mérkőzés elején, a befejezésekbe is hibák csúsztak. Mind védekezésünket, mind a támadó játékunkat türelmetlenség jellemezte, gyorsan döntésre akartuk vinni a mérkőzést. Tudás és erőbeli fölényünket fokozatosan érvényesítettük, nagyobb arányú
győzelem is elképzelhető lett volna a játék képe alapján. Mindenki szerephez jutott, talán ez a legfontosabb eredménye a mérkőzésnek a győzelem mellett.

A forduló után továbbra is a harmadik helyen áll felnőtt csapatunk.

 

Hajrá Budaörs!

Lilinho

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.