Felhős, ködös és párás idő lesz a héten

Felhős, ködös, sőt párás lesz a hét időjárása. Erős fagyra viszont nem kell számítani, és a legmagasabb hőmérséklet több helyen 10 Celsius-fok felett alakul.

 

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése szerint hétfőn a Tiszántúlon és a déli, délkeleti országrészben fátyolfelhők szűrik majd a napsütést, máshol nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé lehet számítani esőre, záporesőre, helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A leghidegebb órákban 3-9 fok várható, nappal többnyire 9-14 Celsius-fokra lehet számítani, de délkeleten néhány fokkal melegebb is lehet.
 

Kedden kisebb eső még előfordulhat. Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, délutántól szakadozhat fel tartósabban a felhőzet. Éjszaka, reggel helyenként párás lesz a levegő. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-9 fok között, a maximumok 10-15 fok között alakulhatnak.
 

Szerdán is párás lesz a levegő, az éjszaka képződő köd megszűnése után az ország nagy részén több órára kisüt a nap. A legmagasabb hőmérséklet szerdán és csütörtökön is 6-11 fok között várható. Csütörtöktől egészen a hét végéig felhős idő várható, a levegő párás lesz. A köd helyenként tartósan megmarad, néhol ködszitálásra is számítani lehet.
 

Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 5 fok között várható, a nappali órákban 5-11 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A minimumok szombaton is 0 és plusz 5 fok körül várhatók, a legmagasabb hőmérséklet 4-9 fok között alakulhat. Vasárnap a leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 4 fok közötti értékekre lehet számítani, a nappali órákban 3-8 fok várható.

 

MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.