Xenoceratops az új “kanadai” szarvas dinoszaurusz

A Xenoceratops foremostensis az új képviselője a “kanadai” szarvas dinoszauruszoknak, az eddig ismeretlen őshüllőről a Canadian Journal of Earth Sciences című folyóiratban jelent meg tanulmány.

 

A dinoszaurusz a négy lábon járó, nagytestű, növényevő Ceratopsidae-csoporthoz tartozik, amelyek valamennyi ismert faja csőrrel és az állcsont hátsó részén több sornyi nyírásra alkalmas foggal, valamint szarvakkal és nyakfodorral rendelkeztek. A későkréta időszakban éltek, főként Észak-Amerika nyugati részén.

A Xenoceratops “idegen szarvas dinoszauruszt” jelent, a foremostensis pedig a Foremost településre utal, amelynek közelében még 1958-ban gyűjtötték össze a fosszíliákat. A maradványok az ottawai Kanadai Múzeumba kerültek, ahol most azonosította egy kanadai paleontológuscsoport, a tudósok legalább három egyed koponyatöredékeinek összehasonlító vizsgálatát végezték el – olvasható az EurekAlert  tudományos hírportálon (http://www.eurekalert.org/pub_releases/2012-11/csp-mxc110512.php#).

“Nyolcvanmillió évvel ezelőtt a nagytestű szarvas dinoszauruszok evolúciós robbanása volt Észak-Amerikában” – hangsúlyozta Michael Ryan, a Clevelandi Természettudományi Múzeum kurátora, a tanulmány vezető szerzője, aki szerint a Xenoceratops foremostensis segítségével rengeteg új adatot nyernek a Ceratopsidae-dinoszauruszok korai fajfejlődéséről.

A Xenoceratops foremostensis papagájszerú csőrrel rendelkezett, +szemöldökéből+ pedig két hosszú szarv meredt előre, a tarkóján lévő nyakfodor két hatalmas tüskét “formázott”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.