Szupervihar Amerikában – Újabb vihar fenyeget a katasztrófa sújtotta zónában

Újabb természeti csapás, ezúttal egy nor’easter névvel emlegetett lokális, hurrikánszerű vihar fenyegeti azokat a területeket, amelyek a legsúlyosabb csapást szenvedték el egy héttel ezelőtt, a Sandy poszttrópusi hurrikán átvonulásakor – közölte kedden az amerikai meteorológiai szolgálat.

 

New York polgármestere, Michael Bloomberg kedden elrendelte, hogy szerda déltől 24 órára zárják le a közparkokat és a metropolisz tengerpartjait.

Bejelentette, hogy megpróbálják kiköltöztetni a legalacsonyabban fekvő területek lakosságát, igaz az evakuálás ezúttal nem kötelező érvényű és nem érint majd akkora tömegeket, mint a Sandy idején.

Kedden, nyolc nappal a szupervihar után még mindig csaknem 900 ezer fogyasztó volt elvágva az áramellátástól és fennakadások voltak az üzemanyag-ellátásban is. Sok benzinkútnál csak készpénzzel lehetett fizetni.

A nehézségek ellenére a választópolgárok nagy tömegben jelentek meg a szavazóhelyiségeknél. New Yorkban a voksolni akaróknak több helyen két-két és fél órát kellett várakozniuk. Konzervatív lapok és politikusok – köztük Rudy Giuliani volt New York-i polgármester – élesen bírálták Barack Obama elnököt amiatt, hogy a rászorulókon való gondoskodás helyett a kampányolással foglalkozik.

Az elnököt kritizálók szerint a Sandy valójában egy “északi Katrina” volt – ezzel a New Orleansban 2005-ben pusztító hurrikánra utaltak – amelynek valós dimenzióit a média részrehajlása miatt csak a választások után ismerheti meg a közvélemény. A többség egyébként pozitívan ítéli meg az elnöknek a katasztrófaelhárítás irányításában játszott szerepét, ami visszahozta a sírból újraválasztásának esélyét.

A Fox News helyszíni beszámolója szerint a katasztrófa sújtotta övezetben a lakosságnak nemcsak a viharkárokat, de fosztogatók és más bűnözők garázdálkodását is meg kell szenvednie. Az autók tankjából leszívják a benzint, csalók segélymunkásoknak és szerelőknek adják ki magukat, és a károsultak megmaradt vagyontárgyait tolvajok fosztogatják.

New York Brooklyn városrészének Coney Island negyedében kiraboltak egy gyógyszertárat, Queensben pedig eddig 15 fosztogatót tartóztattak le. A hatóságokhoz több száz olyan bejelentés érkezett, amelyek szerint a benzinkutak, az élelmiszerüzletek és a műszaki áruházak üzemeltetői tisztességtelenül magas árakkal dolgoznak a viharkárok övezetében.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.