Komár László lelki üdvéért a budaörsi plébániatemplomban imádkoznak majd

Több mint ezren kísérték utolsó útjára Komár Lászlót kedden Budapesten az Újköztemetőben.

 

A 67 éves korában, október 17-én elhunyt énekes emlékét ravatalánál, gyászoló családja előtt zenész- és pályatársai, tisztelői idézték fel, köztük zeneszerzője, Nagy Tibor, valamint Szikora Róbert, Benkő László és Stark Ferenc. A katolikus gyászszertartást Illéssy Mátyás plébános vezette, majd Komár László utolsó útját egy hetvenes évekbeli Cadillac gyászautóban tette meg.

“A táncoló fekete lakkcipők az égbe mentek, ezentúl ott fogsz énekelni és ott leszel sztár. Nekünk pedig itt marad a legenda tovatűnt ifjúságunk halványkék egén” – mondta Nagy Tibor, aki ötven dalt írt Komár Lászlónak, köztük a Mondd kis kócost, a Halványkék szemeket, a Táncoló fekete lakkcipőket vagy a No Misst.

Benkő László, az Omega együttes vezetője kiemelte: Komár László jelentős szerepet játszott abban, hogy a rock and roll műfaja a kelet-európai térség mozgalmává vált a hatvanas-hetvenes években.

Szikora Róbert arról beszélt, hogy Komár László, a halandó meghalt, de Komár Laci halhatatlan, számait ezután is hallani lehet a rádiókban. “Mi a Hungáriában csak játszottuk, hogy jampik vagyunk, te valóban az voltál” – fogalmazott Szikora Róbert, aki búcsúajándékként azt a lapot helyezte el a ravatalon, amelyet Elvis Presley kísérőzenekarának tagjai Komár László számára írtak alá.

Oszfolk Sándor, a Magyar Elvis Barátok Klubjának elnöke felidézte, hogy 1982-ben a “magyar Elvis Presley-ként” emlegetett Komár Lászlóval együtt alapították meg az egyesületet, amelynek az énekes tiszteletbeli elnöke volt.

“Néhány hónappal ezelőtt, Elvis halálának 35. évfordulóján Komár Laci fantasztikus koncertet adott a Bárka Színházban, ez volt az utolsó nagyobb fellépése, betegsége megakadályozta, hogy újra színpadra álljon” – mondta Oszfolk Sándor.

Szűcs László, a Mahasz elnöke azt hangsúlyozta, hogy Komár László öt évtizeden át tartó pályafutása a magyar könnyűzene teljes történetét átíveli.

A temetésen ott volt mások mellett Zalatnay Sarola, Som Lajos, Karda Beáta, Demjén Ferenc, Koós János és Horváth Charlie is.

Komár László koporsóját viszik a 67 éves korában, október 17-én elhunyt énekes temetésén a budapesti Újköztemetőben 2012. november 6-án. MTI Fotó: Földi Imre

Komár László 1944-ben született, az ötvenes évek végén kezdett énekelni, a hatvanas években szerepelt a Scampolo, a Dogs, az Atlas együttesben, később a Non Stopban és a Sprintben. 1981-től jelentek meg szólólemezei, 18 albuma lemezen, CD-n és kazettán összesen több mint 3 millió példányban kelt el. 1973-ban Presser Gábor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicaljében színpadi szerepet is vállalt. Kiadott két lemezt Elvis Presley legnagyobb slágereinek magyar feldolgozásaiból, egyik kezdeményezője volt annak, hogy az 1956-os forradalmat támogató amerikai rocklegendáról közterületet nevezzenek el Budapesten. Több filmben szerepelt, ezek között volt Az áldozat (1980), a Ripacsok (1981), A nagy generáció (1985), a Moziklip (1987), a Na végre, itt a nyár! (2002) és a Scampolo (2005). 2011-ben Hungaroton életműdíjat kapott, akkor jelent meg utolsó stúdióalbuma is Nagylemez címmel.

A 67 éves énekes október 17-én hunyt el. Súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, de azt titokban tartotta a nyilvánosság előtt.

Komár László lelki üdvéért november 28-án 18 órakor a budaörsi plébániatemplomban imádkoznak.

Gyászolók Komár László sírjánál a 67 éves korában, október 17-én elhunyt énekes temetésén a budapesti Újköztemetőben 2012. november 6-án. MTI Fotó: Földi Imre

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.