A meggyilkolt kisfiú iskolájában pszichológus segít feldolgozni a tragédiát

Fekete zászló leng a mernyei iskola épületén, az egyhetes szünet utáni első tanítási napon a diákok mécseseket és gyertyákat gyújtottak hétfőn az aulában a szombaton holtan talált 11 éves Szita Bence fényképe előtt. A fiú osztálytársait pszichológus várta, hogy együtt dolgozzák fel a tragikus eseményt.

 

Kisfalusi András, a Kaposvárhoz közeli Mernye független polgármestere az MTI-nek azt is elmondta, hogy ő is ott volt reggel az iskolában, amikor a gyerekek megérkeztek, akik már korábban, a híradásokból, közösségi portálokról értesültek a történtekről, de az első tanítási nap új helyzetet jelentett. Az igazgatónő az aulában a felsősökkel együtt megemlékezett a kisfiúról, majd Bence osztálytársai egy pszichológussal együtt mentek be a tanterembe.

Az egy hete Kaposváron eltűnt Szita Bence holttestét szombat reggel találta meg a rendőrség a Kaposvári Egyetem mögött lévő erdős területen. Piros Attila dandártábornok, Somogy megyei rendőr-főkapitány aznap sajtótájékoztatón elmondta: a fiú előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett. A rendőrség a gyermek eltűnését bejelentő 47 éves nőt – a fiú nevelőapjának élettársát -, egy 57 éves és egy 41 éves hajléktalant gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével. A három ember előzetes letartóztatását vasárnap rendelte el a Kaposvári Törvényszék.

A polgármester reményét fejezte ki, hogy sikerül kibeszélniük és közösen feldolgozniuk a történteket, ami bizonyára nem lesz könnyű, hiszen mindez egy felnőttnek is nehezen felfogható.

Kisfalusi András kitért arra, hogy évek óta jó kapcsolatban van a fiú nevelőapjával, aki tudomása szerint megbecsült ember a falujában.

Mécsesek égnek az előre kitervelten, brutális kegyetlenséggel meggyilkolt 11 éves Szita Bence portréja előtt a mernyei általános iskola aulájában 2012. november 5-én. MTI Fotó: Varga György

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.