Továbbra sem találják a Kaposváron eltűnt 11 éves fiút

 Önkéntes akció keretében több mint százan kutatták át pénteken a Kaposvár melletti Deseda-tó környékét a még hétfő este a kaposvári Tesco parkolója mögötti játszótérről eltűnt 11 éves felsőmocsoládi Szita Bencét keresve. A kutatás – több helyi hírportál beszámolója szerint – nem vezetett eredményre.

 

 

Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek este az MTI-nek megismételte a korábban elmondottakat, a rendőrség nagy erőkkel keresi az eltűnt fiút, a nyomozás jelenlegi állásásról azonban több információt nem adott.
 

Hírportálok közlése szerint az önkéntesek az egyik internetes közösségi oldalon csütörtök délután megjelent felhívásra jelentkeztek, és a kaposvári Kötél önkéntes tűzoltó és életmentő egyesület irányításával átfésülték a tópartot. A keresésbe lovasok, búvárok és vízi mentők is bekapcsolódtak, remélve, hogy valami nyomra akadnak. Korábban a Kötél egyesület átvizsgálta a hipermarket melletti Malom-tó környékét is, eredménytelenül.
A rendőrségnek a gyerek nevelőanyja hétfő éjszaka jelentette a fiú eltűnését. A bejelentés óta a kaposvári rendőrök a megyei rendőr-főkapitányság állományával kiegészülve folytatják a kutatómunkát.
 

A körülbelül 140-145 centiméter magas, vékony testalkatú, szőke rövid hajú, világoskék szemű, kerek arcú fiú az eltűnésekor szürke kabátot, kék farmert és zöld fűzőjű fekete sportcipőt viselt. Fekete sapkáját arany dollárjel minta díszíti, bal fülében fülbevalót, nyakában pedig ezüst láncot hord egy kereszttel.
 

A rendőrség továbbra is kéri a lakosságot, hogy aki az eltűnt kisfiú tartózkodási helyével, vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Kaposvári Rendőrkapitányságot a 06-82/502-700 telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést munkaidőben az ingyenesen hívható 06-80/555-111 “Telefontanú” zöld számán, illetve bármely időpontban a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.

 

MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.