Egyesület jött létre a turizmus fejlesztéséért Budaörsön

Október 25-én megalakult Budaörsön a Budaörs és Környéke Turisztikai Egyesület (BKTE). Az alapító ülésen 24-en írták alá a jogi bejegyzéshez szükséges hivatalos dokumentumokat. Főleg az idegenforgalomban és a médiában érdekelt vállalkozások vezetői tartották fontosnak, hogy támogassák az egyesület jövőbeli munkáját.

 

Sokszor szóba kerül, hogy Budaörs nem használja ki megfelelően az idegenforgalom nyújtotta lehetőségeket. Lehetett már korábban is hallani különböző ötleteket, javaslatokat azonban eddig még senki nem valósította meg azokat.

A Budaörs és Környéke Turisztikai Egyesület tagjai már az alapító ülésen aktuális, szakmai kérdésekre keresték a választ. Szirbik István, az Európa Park Konzorcium alapítója az ülésen elmondta, hogy Budaörsön és vonzáskörzetében rengeteg kihasználatlan turisztikai lehetőség rejlik. Településünkre ugyanis éves szinten több tízezer turista érkezik, így közös összefogással nagy dolgokat lehetne létrehozni.

A kötetlen beszélgetés során már most több fontos információ, ötletek és különféle javaslatok is elhangoztak. Többek között felmerült a kérdés, hogy jelenleg hol tartunk és mi lenne a végső célunk?

Abban szinte kivétel nélkül mindenki egyetértett, hogy városunknak akkor lenne a legnagyobb esélye bekapcsolódni az országos turisztikai hálózatba, ha olyan szolgáltatást sikerülne nyújtani, melyből hiány van a piacon. Ehhez azonban nagyon sok közös beszélgetésre, együttes ötletelésre, civilek segítségére és természetesen az önkormányzat támogatására is szükség van. Fontos lenne olyan körülményeket teremteni, amitől a hozzánk érkező vendégek nem mennek be a fővárosba, vagyis nem elég őket „ idecsalogatni”, itt is kell tudni tartani valamennyiüket.

A beszélgetés során problémaként merült fel például, hogy Budaörsön nincsen közösségi tér. Felmerült, hogy a város vezetésének hosszú távon kellene terveznie ebben is. Hódi György turisztikai tanácsadó ismertette, hogy nemrég elkészítette Budaörs Turisztikai Marketing Tervét, melyet az önkormányzatnál már bemutatott, egyeztetésre benyújtott.

Az alakuló ülésen megválasztották az egyesület vezetőit is. Ennek értelmében az elnök Roczó-Nagy Zoltán, a Budaörs Rádió vezetője, az elnökhelyettes pedig Szirbik István lett.

A Budaörs és Környéke Turizmusáért Egyesület megalapításának fontosságát, mi sem bizonyítja jobban, minthogy pár nap alatt összeállt a megalakulásához szükséges 24 fős létszám.

Az egyesület folyamatosan várja újabb tagok jelentkezését is!

Érdeklődni a 06 20 424-38-07-es telefonszámon vagy az info@bkte.hu címen lehet.

(Füredi Szilvia – Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.