Az Opel 2600 állást szüntet meg az idén

Az Opelnél az idén felszámolnak 2600 állást, a legtöbb munkahely Németországban szűnik meg.

 

 

Csütörtöki német lapbeszámolók szerint az autógyártó társaság egy szóvivője a tulajdonos General Motors (GM) január-szeptemberi üzleti eredményeiről szóló jelentést kiegészítve elmondta, hogy a leépítési tervet túlnyomórészt már teljesítették. Korkedvezményes nyugdíjazással és közös megegyezéssel felbontott szerződések révén eddig 2300 állást számoltak fel, további 300 munkahelyet pedig az év végéig szüntetnek meg. Az Opel és a brit testvérmárka, a Vauxhall együtt összesen 40 ezer embert foglalkoztat.
 

A bochumi üzemben a jelenleg gyártott Zafira Tourer kifutása után nem tervezik újabb modell gyártását – közölte a társaság. A bejelentés alapján biztosnak tűnik, hogy a bochumi Opel-gyár sorsa megpecsételődött – emelték ki a beszámolók. A Zafira modellt a jelenlegi tervek szerint 2016-ig gyártják Bochumban.
 

A GM európai érdekeltségénél – amelyez az Opel és a Vauxhall mellett még a Chevrolet márka tartozik – az értékesített kocsik száma 818 ezer volt a január-szeptemberi időszakban, ami 13 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A gyártott kocsik száma az egy ével korábbi 940 ezerről 718 ezerre csökkent.
 

Az amerikai tulajdonos szerdán közzétett beszámolója szerint az Opel működési vesztesége 1,5-1,8 milliárd dollárra, hozzávetőleg 1,4 milliárd euróra rúghat az idén, és jövőre sem lesz sokkal jobb a helyzet, a nullszaldót pedig legkorábban az évtized közepére érheti el.

 

MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.