Elhunyt Simor Ottó színművész

Elhunyt csütörtökön, 86 éves korában Simor Ottó Jászai-díjas érdemes művész, a debreceni Csokonai Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja.

 

Simor Ottó 1926-ban Budapesten született. Nagyon fiatalon, 17 évesen végzett az Országos Színészképző Egyesület iskolájában. Pályafutását vándorszínészként a Hajdúsági Kerületek Színházában kezdte, bejárva Hajdú-Bihar településeit.

Volt ígéretes, fiatal bonviván Budapesten, Kellér Dezső társulatában, ahol Salamon Béla volt az egyik támogatója, pártfogója. Ő játszotta először 1945 után Edvint a Csárdáskirálynőben, Kellér Dezső átdolgozásában.

Az első igazi sikereket Miskolcon érte el, ahol bonvivánként élvezte az egész város szeretetét. Debrecenbe 1958-ban, Szendrő József, a Csokonai Színház akkori igazgatójának hívására érkezett. A cívis városban kipróbálhatta magát szinte minden műfajban, Bob hercegtől Volponéig, János Vitéztől Liliomfiig.

Az 1980-as évek elején szerződött a “szomszédvárba”, s töltött egy tartalmas évtizedet

Nyíregyházán, ahol olyan alakítások fűződtek a nevéhez, mint Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művének Turaija, vagy Moliere Úrhatnám polgárának címszerepe. 1991-ben ismét a Csokonai Színházhoz szerződött. Kisebb-nagyobb karakterszerepek után 2008-ban búcsúzott a színpadtól.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.