Szupervihar Amerikában – Tovább nőtt a vihar áldozatainak száma (képek)

Az Egyesült Államokban a csütörtökön közölt adatok szerint legkevesebb 87, Kanadában pedig 2 halálos áldozatot követelt a Sandy poszttrópusi ciklon.

 

A vihar áldozatainak száma ezzel, a karibi térségből jelentett 67 áldozattal együtt, elérte a 156-ot. Egyedül New Yorkban 48 ember vesztette életét. Staten Islanden romeltakarítás közben 17 holttestre bukkantak, köztük két kisfiúra, akiket az anyjuk karjából ragadott el az ár. Többek után továbbra is kutatnak, és a halottak száma várhatóan tovább növekszik majd.

A helyi hatóságok kilenc államban küszködnek az áramellátás és a tömegközlekedés helyreállításával. A New York-i áramszolgáltatást biztosító Consolidated Edison csütörtökön közölte, hogy a nagyváros egyes kerületeiben Bronxban, Queensben és Staten Islanden akár még tíz napig is eltarthat a vezetékek javítása. A cég ígérete szerint az áramellátás szombatig egész Manhattanben és Brooklyn nagy részén is helyreáll majd.

A Fox News beszámolója szerint a vihar elvonulása után New Jersey, New York és Connecticut államban komoly elégedetlenséget okoz az üzemanyaghiány. A türelmetlenkedők megnyugtatására a New Jersey-i autópálya egyes töltőállomásaihoz ki kellett vezényelni a rendőrséget. Ez utóbbi államban a csővezetékek meghibásodása miatt a gázellátás is akadozik.

Négy New Jersey-i és New York-i demokrata szenátor – Frank Lautenberg, Robert Menendez, Charles Schumer és Kirsten Gillibrand – csütörtökön bejelentette, hogy november 9-ig a szövetségi katasztrófa-elhárítási szolgálat, a FEMA fogja állni a vihar által legerősebben sújtott két állam áramellátásának és tömegközlekedésének költségeit. A négy politikus közölte: azt is szeretnék elérni, hogy a mentés és a helyreállítás költségeit is teljes egészében a szövetségi kincstár állja.

Az Eqecat kárbecslő cég szerint a vihar miatt 20 milliárd dollárnyi olyan kár keletkezett, amelyet megtérítenek a biztosítótársaságok. Az Egyesült Államok gazdaságának veszteségei pedig elérik az 50 milliárd dollárt.

“Gazdasági teljesítményének és annak alapján, hogy mennyire sűrűn lakott az északkeleti országrész, nem lepne meg, ha a vihar mérhető hatást gyakorolna a negyedik negyedévi GDP-adatokra” – jelentette ki csütörtökön Dennis Lockhart, az atlantai Federal Reserve Bank elnöke.

Hozzátette ugyanakkor, hogy növekedést vár az elkövetkező hónapoktól, ami egészen biztosan meglátszik majd a bruttó hazai összterméken.

Romok és törmelék a lakóházak helyén New York Queens kerületének Breezy Point negyedében 2012. október 31-én, miután a Sandy hurrikán végigsöpört a térségben. MTI Fotó: Rózsa Ákos

 

Romok és törmelék a lakóházak helyén New York Queens kerületének Breezy Point negyedében 2012. október 31-én, miután a Sandy hurrikán végigsöpört a térségben. MTI Fotó: Rózsa Ákos

 

Romok, törmelék a lakóházak helyén, valamint megrongálódott autók New York Queens kerületének Breezy Point negyedében 2012. október 31-én, miután a Sandy hurrikán végigsöpört a térségben. MTI Fotó: Rózsa Ákos

 

Romok és törmelék a lakóházak helyén New York Queens kerületének Breezy Point negyedében 2012. október 31-én, miután a Sandy hurrikán végigsöpört a térségben. MTI Fotó: Rózsa Ákos

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.