Nyolcvannyolc nyúl szerelmi bánat ellen

Nyulakkal próbált túljutni szerelmi bánatán egy brit nő, de azok annyira elszaporodtak, hogy eljárás indult ellene embertelen állattartás gyanújával.

 

A 29 éves Charlene Blackley első nyulát volt szerelmétől kapta, ám sovány vigasz volt, mivel ahogy a férfi, úgy a nyúl is eltűnt életéből: megszökött. Vigasztalásul a nő több barátjától újabb nyulakat kapott, és idővel nyúlfüggő lett: maga is vett párat. A nyulak azután elszaporodtak, és lépni is alig lehetett tőlük. Amikor az állatvédelmi hatóság emberei ellátogattak a családi házhoz, az udvaron 59, a nő hálószobájában pedig további 29 nyulat találtak – meglehetősen sanyarú állapotban. Az emeleti hálószoba nyúltömege miatt a nő már jó ideje a nappaliban aludt.

A nyulakat elvették tőle, a bíróság pedig öt évre eltiltotta a nyúltartástól – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.