Több év lefojtott gazdasági növekedés előtt áll Magyarország – mondta Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, korábbi jegybankelnök kedden egy konferencián, ...

A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerint világosan kell látni, hogy egy megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, illetve az Európai Unióval önmagában nem ...

Visszakapja eredeti nevét Romániában a Bihar megyei Szentjobb község, miután a bukaresti szenátus kedden megszavazta a névváltoztatásról szóló sarkalatos törvényt – közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ...

A Fidesz frakcióvezetője szerint a “Gyurcsány-Bajnai-szövetség” visszatérése komoly veszélyt jelent a családokra nézve a bankadó- és minimálbér-csökkentés terve ...

A magyar hatóságnak nem kell minden külföldről behozott autó származásának vizsgálata során megkeresni a külföldi hatóságokat, elég ezt akkor megtennie, ha a jármű valamiért gyanús – az erről szóló kormányrendelet tervezete a kormány honlapján jelent ...

Mégis megtartják a Peking és Tokió közötti feszült kapcsolatok miatt korábban elhalasztott japán-amerikai közös hadgyakorlatot a Kelet-kínai-tengeren, de az eredeti tervekhez képest módosított programmal – jelentette szerdán az NHK japán ...

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított könnyű testi sértés vétsége miatt egy középkorú férfi ...

Őrizetbe vettek Ausztriában két magyar férfit, akiket egy két évvel ezelőtti budapesti bankrablással gyanúsítanak – közölte kedden a felső-ausztriai tartományi ...

Baleset mentette meg egy németországi taxis életét, aki majdnem megfulladt, mert a torkán akadt egy ...

 Koroknai András a hatodik helyen zárt a Las Vegasban zajló póker-világbajnokság főversenyének ...

A könnyűzenei élet legnagyobb sztárjai gyakran tévesztik össze Bukarestet Budapesttel: ez a félreértés annyira elterjedtté vált, hogy a román média szerint valóságos “Bukarest-Budapest szindróma” figyelhető ...

Két pettyes szarvas (Axis axis) született a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban – tájékoztatta az MTI-t a vadaspark projektmenedzsere ...