Eladott menyasszonyok

Valószínű, hogy Teven (Steve) Kim New York-i üzletembernél többet senki a világon nem tud az eladott észak-koreai menyasszonyok sorsáról. Mint a Newsweek amerikai hetilap írja, a férfi véletlenül lett a téma szakértője.

 

 

Egy évtizeddel ezelőtt Kínában élt, a helyszínen ellenőrizte az amerikai eladásra szánt bútorok gyártását. Itt került kapcsolatba számos olyan észak-koreaival, aki a hazájában uralkodó terror elől a szomszédos kommunista országba szökve próbált eljutni – Hongkongon keresztül – Dél-Koreába. A koreai származású Kim titokban segíteni kezdte a menekülőket, szállást, élelmet, ruhát, pénzt szerzett nekik és rejtett útvonalakat épített ki számukra biztonságos harmadik országok felé. A koreaiak között hamarosan híre ment, hogy Tevenre lehet számítani. Legtöbbjük nő volt, aki az őt megvásárló kínai “férjtől” szökött meg.

 

Ma Kim a 318 Partners vezetője: ez a szervezet az emberkereskedők hálójába került észak-koreai nőket segít kimenteni Kínából. Az alapítvány neve a kínai btk. 318-as paragrafusára utal, amelynek alapján 2003 szeptemberében letartóztatták az amerikai állampolgárságú férfit, amint éppen kilenc észak-koreait kísért a saját lakásában szervezett imára. A kínai bíróság illegális bevándorlók támogatásában találta bűnösnek, Kimnek négy évet kellett egy kínai börtönben töltenie.

 

A Long Island-i lakásában működő iroda fényűző ellentéte a kínai börtöncellának, amelyben tucatnyi más elítélttel együtt raboskodott. Telefonja szüntelenül csengett, amikor az amerikai hetilap riportere ott járt: Dél-Koreából, Kínából, Délkelet-Ázsia különböző országaiból hívták azzal a mentési akcióval kapcsolatban, amelyen éppen dolgozott. Csak déltájt tehette le a kagylót, akkor, amikor Ázsia legnagyobb részében már beesteledett.
Kimnek láthatóan bőven van dolga. Az észak-koreai szökevények számára az egyedüli használható egérút Kínán át vezet.
Emberjogi szervezetek szerint a több ezer észak-koreai menekült 80 százaléka asszony és lány, akik Kínában “eladó portékává” váltak. Az élő portéka fő eladási piacai az Észak-Koreához közeli Liaoning, Csilin és Heijlungcsiang kínai tartományok, de az észak-koreai nőket Kína más részein is árulják a kínai férfiaknak. A vevők többsége földműves. Van köztük olyan, akihez a kínai nők fizikai vagy szellemi hibája miatt nem hajlandók férjhez menni. Szinte minden esetben arról van szó, hogy kizárólag így, pénzért tudnak szert tenni a vágyva vágyott feleségre.

 

Egy fiatal nő 14 fiatal férfira

De miért “importálják” őket Észak-Koreából? A választ az 1979-ben bevezetett kínai családtervezési törvényben kell keresni: az egy pár-egy gyerek politika előírásait megszegő párokat Kínában pénzbüntetés, börtön, a terhesség erőszakos megszakítása vagy éppen sterilizáció fenyegeti. A meghirdetett cél a kínai lakosság növekedésének lassítása volt, de kínos mellékhatásként felborult a férfiak és nők közötti egészséges arány – írta a Newsweek.
Mao Ce-tung, a néhai kínai vezető híres mondása szerint a nők tartják az ég felét, de a modern Kína nagy részében a nőket másodrangú állampolgárnak tekintik. A párok zöme fiúgyereket szeretne, hogy az tovább vigye a családnevet és segítse őket öreg korukban. A vidéken a fiúgyerek érkezése új munkaerőt jelent attól fogva, hogy meg tudja fogni a kapát. A nem kívánt lánybabát viszont nem is olyan régen sokszor vödörbe fojtották vagy ellátatlanul veszni hagyták. Manapság az abortusz járja, hiszen egy alig 12 dollárnak megfelelő ultrahang- vizsgálattal megállapítható a magzat neme.
Az eredmény: agglegények mérhetetlen tömege. A nőtlen férfira Kínában külön szó járja: kuangkun – kopár ág a nevük. Kétségbeesetten vágynak társra, szexre, háztartási segítségre. A falvakban a helyzetet súlyosbítja, hogy a lányok korszerűbb életre vágynak, modern gondolkozású férjről álmodnak, és tömegével vándorolnak a városokba, ahol jobban fizetett gyári állások várják őket. Az Észak-Koreához legközelebb lévő három tartományban egy becslés szerint elképesztő arány alakult ki: 14 fiatal férfira jut egy fiatal nő.
Ez a helyzet hozta létre az emberkereskedelmet. Teven King elmondta: a “szállítók”, a “nagykereskedők” és az “ügynökök” valóságos hálózata jött létre. A szállítók, akik észak-koreai – vagy koreai származású kínai – állampolgárok, Észak-Koreából “jövedelmező utazás” ígéretével csalják Kínába a nőket. Jobbára a piacokon és a vasúti állomásokon pécézik ki őket: +Egy pár hónap múlva több pénzzel térhetsz vissza, mint amennyit itt egy év alatt keresel+. Vagy a falvakban beszélik rá az anyákat, hogy küldjék lányukat Kínába, ahol jól kereshetnek és tanulhatnak is.

 

Menyasszony 80-1500 dollárért

A szállító munkája akkor ér véget, amikor a Jalu folyó kínai oldalán átadja az átcsalt “portékát” a “nagykereskedőnek”. Steve Kim szerint az embercsempész fizetsége “az áru minőségétől” és a feladat nehézségétől függően fejenként 80 és 300 dollár között lehet, de ebből kell lefizetnie az észak-koreai határőröket is, hogy behunyják a szemüket. A “második lépcsőben” színre lépő “nagykereskedők” feladata a nőket a kínai ellenőrző posztokon át biztosabb, a határtól távolabb lévő helyekre kalauzolni. Ezek jobbára a Csilin tartományban lévő Janpien (Yanbian) koreai autonóm körzetben találhatók, ahol a lakosság jelentős része a Kínában élő koreai kisebbséghez tartozik. Így ott a csak koreaiul tudó jövevények könnyebben elrejtőzhetnek. Egyeseket közülük helyben eladnak a koreai kisebbséghez tartozó férfiaknak. A nő szempontjából még ez a jobb, mivel legalább érti a nyelvet. Ha han – a kínai etnikumhoz tartozó – férfi a vevő, annak nyelvét az észak-koreai nő nem beszéli, és idegen tőle a kultúrája is.

 

A többi menyasszony a “harmadik lépcsőben” közreműködő ügynökök kezére kerül, akik egyenként 500 és 800 dollár közötti közötti összegnek megfelelő árat fizetnek értük. Aztán eladják őket saját ügyfeleiknek, általában az ország más részeiben élő han kínai férfiaknak: az ár ekkor már a “portéka” korától és megjelenésétől függően 1200 és 1500 dollár között mozog.

 

Házasság vagy kényszermunkatábor

Amikor az “eladott menyasszony” ráébred, mi történt vele, két választása van: vagy beleegyezik a házasságba, vagy szökni próbál – de valójában nem ilyen egyszerű a dolog. Egyedül van egy idegen országban, amelynek nyelvét nem beszéli, ahol senkit sem ismer. Rá kell ébrednie, hogy amikor Észak-Koreából Kínába szökött, csak a fogság egyik formáját cserélte fel egy másikkal. Többségük így beletörődik az elkerülhetetlenbe és elfogadja a vásárt. Joggal gondolhatja, hogy még egy helyzetével visszaélő kínai férfival élni is jobb, mint vállalni a letartóztatást és a repatriálást, ami azzal jár, hogy az illegális határátlépés miatt odahaza automatikusan kényszermunkatáborba fogják zárni.
Az érem másik oldala viszont az, hogy a pár közötti kapcsolat érvénytelennek számít a kínai hatóságok szemében: mivel a nőnek nincsenek hivatalos személyi iratai, a házasságát nem lehet anyakönyveztetni. Elvben persze visszautasíthatja a házasságot – vagy amit annak neveznek -, ám Li Kom Szun dél-koreai kutató szerint, aki több száz végül Dél-Koreában menedékre lelt észak-koreai nőt kérdezett ki, a beleegyezéses házasságot nehéz megkülönböztetni a kikényszerítettől. A nő számára szinte csak a prostitúció és az online sztriptíz lehetősége marad alternatívaként. Mivel kínaiul nem beszél, nem dolgozhat pincérnőként vagy eladóként, s ha nem talál magának hamar egy férfit, akihez odaköltözhet, előbb-utóbb őrizetbe veszik egy rendőrségi razzián.
Ha ezután a hatóság betartja a törvényt, letartóztatja a nőt és visszaküldi Észak-Koreába. Ha a rendőr korrupt, eladja egy másik emberkereskedőnek. Mark Lagan nagykövet, az amerikai külügyminisztérium emberkereskedelem ellen küzdő részlegének volt vezetője szerint ezek a nők “háromszorosan áldozatok”. “Az éhínség és az emberi jogaikkal való visszaélések elől elmenekültek Észak-Koreából. Kínában, mivel nincsenek személyi okmányaik, visszaélnek helyzetükkel. Ha pedig visszaküldik őket országukba, szigorú büntetés, egyes esetekben halál vár rájuk”.

 

Úgy kereskedtek velem, mint egy állattal

Bang Mi Szun asszony férje Észak-Koreában éhen halt, legidősebb lánya eltűnt. Két kisebb gyerekéről nem tudott gondoskodni, ezért egy jobb munka reményében Kínába szökött. Ott egy rendőr letartóztatta és közölte vele: vagy beleegyezik abba, hogy eladják egy kínai férfinak, vagy visszatoloncolják Észak-Koreába. Az asszony (akinek jóval később végül sikerült Nyugatra jutnia), egy washingtoni sajtóértekezleten elmondta, mi következett: “Első vevőm eladott egy másiknak, az pedig egy harmadiknak, mindegyikük emelte az árat és keresett rajtam. Úgy kereskedtek velem, mint egy állattal. A kínai ügynökök disznóknak neveztek bennünket, nos én voltam a legjobb disznajuk, értem fizették a legtöbbet a vevők”.
Első kínai férje 7000 jüant, mintegy 850 dollárt adott érte és megfenyegette, hogy ha nem engedelmeskedik, megöli. Bang asszonyt az mentette meg a férfitól, hogy elrabolták az új helyről és újra eladták valakinek – a nő feltételezése szerint ugyanaz az ügynök volt a tettes, aki leszállította őt az első kínai férjnek, így duplán keresett rajta. Aztán még többször is gazdát cserélt, “újra és újra eladtak”. Végül letartóztatták és visszaküldték Észak-Koreába, ott pedig megverték és átnevelő táborba küldték. Nem adta fel, újra Kínába szökött és végül sikerült eljutnia Dél-Koreába. A washingtoni sajtóértekezleten felhúzta lábán a szoknyáját és megmutatta az újságíróknak a combjain lévő hegeket, a kínzások nyomait. “Miért kell úgy bánni az észak-koreai nőkkel, mint a disznókkal” – kérdezte.
Steve Kim neve ma közkézen forog a Kínába került észak-koreai “eladott menyasszonyok” között. Ha valamelyiküknek sikerül eljutnia Dél-Koreába, értesíti Kínában maradt társait. Ha az utóbbiak közül valaki szintén szökni szeretne, Steve Kimhez (vagy valamelyik dél-koreai ügyvédhez) fordul. Kim ilyenkor telefonon felhívja, hogy tájékoztassa a mentőakció veszélyeiről és megkérdezze, vállalja-e a kockázatot? Sokan visszariadnak, vagy felmérik, hogy bár eladták őket “férjüknek”, mégis jobban élnek, mint Észak-Koreában. Úgy gondolják, hogy a sors akarata, ami velük történt és azt mondják Kimnek, ne avatkozzon bele családi életükbe.
Ha viszont a nő továbbra is igényli Kim segítségét, ő azonnal szervezni kezdi a mentést. Ha az asszony még a kínai uránál él, Kim első dolga eljuttatni egy biztos helyre, ahonnan megkezdheti az utazást. Közben e-mailen pénzt kér a támogatóktól az akció lebonyolításához. A 318 Partners alapára egy észak-koreai biztonságba juttatásáért 1300 dollár, de a legtöbb akcióhoz ennyi kevés, 3000 dollárba vagy még többe kerül. A segítő szervezetnek kevés a pénzük, ezért Kim egyes asszonyoktól azt kéri, hogy ha eljutottak Szöulba és a dél-koreai hatóságoktól segélyt kaptak, fizessenek vissza a költségekből 1000 dollárt.
A Newsweek megjegyzi, hogy ez nagyjából annyi, mint amennyit egy kínai férfi fizet egy észak-koreai menyasszonyért.

 

MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.