Asztalitenisz Eb – Biztos lesz magyar döntős női párosban

Lesz magyar döntős a női párosok versenyében a dániai Herningben zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon, mivel az azonos ágon szereplő Tóth Krisztina, Póta Georgina kettős és Madarász Dóra a holland Britt Eerland oldalán egyaránt elődöntőbe jutott pénteken.

 

A kontinensviadal honlapja szerint a 2008-ban Európa-bajnok, tavaly bronzérmes Póta, Tóth duó háromszor is szettelőnyt szerzett, de a Xue Li, Yi Fang Xian francia páros mindháromszor egyenlített, így döntő játszma következett, amelyet a magyarok végig vezetve nyertek meg.

Madarászék 3-1-es előnyre tettek szert a negyeddöntőben. A rivális szépítése után a hatodik szettben négy meccslabdájuk volt, de végül a csehek egyenlítettek. A döntő játszmában 7-2-re vezetett a magyar érdekeltségű duó, az ellenfél azonban innen is felállt, s 9-7-re fordított. A magyar, holland kettőst ez sem törte meg, s végül a hatodik meccslabdát értékesítve 12-10-re győzött az utolsó felvonásban.

A Póta, Tóth és a Madarász, Eerland páros szombaton 13.40 órától találkozik egymással a fináléba kerülésért. Mostani sikerével viszont mindkét duó már biztos érmes, ugyanis nem rendeznek bronzmérkőzést.

 

Eredmények (a viadal honlapja alapján):

női páros:
negyeddöntő:
Tóth Krisztina, Póta Georgina (2.)-Xue Li, Yi Fang Xian (francia) 4-3 (6, -7, 6, -8, 7, -3, 8)
Madarász Dóra, Britt Eerland (magyar, holland)-Dana Cechova, Renata Strbikova 4-3 (7, 6, -8, 9, -9, -14, 10)

 

Korábban:
nyolcaddöntő:
Tóth Krisztina, Póta Georgina (2.)-Barbora Balazova, Hana Matelova (szlovák, cseh) 3-2 (-10, 16, 7, -9, 4)
Madarász Dóra, Britt Eerland (magyar, holland)-Lisa Ridolfi, Nikoleta Stefanova (olasz) 3-1 (7, -5, 3, 9)

 

egyes:

nők:

1. forduló (a 32 közé jutásért):
Pergel Szandra-Dana Cechova (cseh) 4-0 (9, 9, 7, 7)
Madarász Dóra-Ana Maria Erdelji (szerb) 4-3 (6, 14, -7, -9, 9, -9, 7)
Póta Georgina-Camelia Postoaca (román) 4-1 (5, 7, -9, 10, 7)
Tóth Krisztina-Kinga Stefanska (lengyel) 4-0 (5, 10, 12, 5)
Lovas Petra-Hana Matelova (cseh) 4-0 (4, 7, 4, 8)

2. forduló (a 16 közé jutásért):
Póta Georgina-Zhenqi Barthel (német) 4-1 (17, -9, 5, 7, 8)
Jia Liu (osztrák)-Pergel Szandra 4-1 (8, 4, 2, -4, 7)
Yanfei Shen (spanyol)-Madarász Dóra 4-0 (4, 3, 10, 10)
Daniela Dodean (román)-Tóth Krisztina 4-1 (-4, 5, 8, 4, 9)
Xue Li (francia)-Lovas Petra 4-3 (-8, -12, 6, 4, 9, -7, 10)
 

férfiak:

1. forduló (a 32 közé jutásért):
Pattantyús Ádám-Xiaoquan Feng (osztrák) 4-0 (6, 5, 3, 7)
Andrej Gacina (horvát)-Zwickl Dániel 4-0 (8, 10, 10, 5)
Kalinikosz Kreanga (görög)-Kosiba Dániel 4-1 (9, 6, 7, -7, 11)
2. forduló (a 16 közé jutásért):
Tiago Apolonia (portugál)-Pattantyús Ádám 4-2 (-10, 8, 6, -9, 6, 3)
Nagy Krisztián és Lakatos Tamás a selejtezőben búcsúzott.
Az Eb további programja:
szombat: egyes főtábla 10.00, páros elődöntők 13.40, egyes negyeddöntők 15.20, női páros döntő 18.50, férfi páros döntő 19.40
vasárnap: női egyes elődöntő 10.00, férfi egyes elődöntő 12.00, női egyes döntő 14.40, férfi egyes döntő 15.50
Az Eb-n csupán egyesben és párosban rendeznek küzdelmeket, az európai szövetség tavalyi döntése értelmében ugyanis csapatversenyt csak kétévente bonyolítanak le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.