Válságmenedzselés és az IMF

Az Iránytű Intézet legújabb elemzésében a kormány és az IMF közti tárgyalások menetrendjét, a korábbi megállapodás körülményeit (a második Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormány szerepét), az újabb hitelszerződés szükségességének és várható hatásainak kérdését, illetve a magyar fél jelenlegi tárgyalási stratégiája mögötti esetleges taktikai megfontolásokat vizsgálja.

 

 

Vizsgálódásunk során rövid nemzetközi áttekintést nyújtunk az EU és az IMF által mentőövben részesített országok válságmenedzselés és gazdasági konszolidáció terén elért eddigi sikereiről, a Valutaalap által megfogalmazott ajánlások, gazdaságpolitikai receptek nemzetállami gazdaságokra és a társadalmakra gyakorolt hatásairól. A tárgyalások személyi és időbeli tényezőit figyelembe véve igyekszünk néhány megállapítást levonni a második Orbán-kormány Valutaalappal folytatott egyeztetéseinek sikerességéről, valamint néhány következtetést megfogalmazni az alkalmazott stratégia eredményességéről a rendelkezésre álló mozgástér és a felmerülő pénzügyi-gazdasági kockázatok tükrében. Ennek során számításba vesszük egy rövidebb határidő alatt “tető alá hozható” potenciális megállapodás várható előnyeit és hátrányait, illetve egy elhúzódó tárgyalási folyamat mögött vélhetően meghúzódó motivációs tényezőket, a hitelező által rendelkezésre bocsátandó és a hitelkeretet igénylő által megkívánt hitelkonstrukciók (elővigyázatossági, illetve készenléti hitel) közti lényeges különbségeket, valamint azon folyamatokat, melyek rákényszeríthetik Magyarországot egy mihamarabbi megállapodásra. Végezetül a nemzetgazdasági tárca által nemrég bejelentett újabb egyenlegjavító intézkedéscsomag és az EU-IMF hiteltárgyalások összefüggéseit vesszük szemügyre, miközben röviden kitérünk a jövő évi központi költségvetés, a munkahelyvédelmi akcióterv releváns vonatkozásaira is.

Elemzésünk az intézetünk honlapján (http://www.iranytuintezet.hu/) olvasható, pdf-formátumban letölthető.

 

 

 

 

OTS

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.