A kormány 2013-ra is befagyasztaná az egészségügyben a mozgóbért

Meghosszabbítaná a kormány az egészségügyi ágazati mozgóbérek – vagyis a pótlékok – alapjának befagyasztását, továbbá előírnák a taj-kártya mellett fényképes személyazonosító igazolvány bemutatását, az üzemi balesetek után pedig legfeljebb egy éven belül lehetne kérelmezni a táppénz megállapítását – derül ki a kormány honlapjára felkerült újabb egészségügyi salátatörvény-tervezetből.

 

A hatásvizsgálati dokumentumok egyikében azt írták: az idén megkezdett egészségügyi ágazati bérfejlesztés folytatása a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében lehetséges. Figyelemmel arra, hogy a mozgóbérek “befagyasztásáról” rendelkező szabályozás – módosítás hiányában – 2013. január 1-jével hatályát vesztené, ennek költségvetési hatásai miatt a szabályozás további fenntartása szükséges.

 

E dokumentum szerint a tervezett intézkedés a béremelésre jogosultak közül csaknem 16 ezer orvost, több mint 72 ezer egészségügyi szakdolgozót, valamint több mint 1400 egyéb egészségügyi dolgozót érintene hátrányosan.
 

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezetéhez jövő csütörtökig várják a véleményeket.
 

A javaslatcsomaggal többek között az egészségügyről szóló, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényeket módosítanák.
 

A tervezet értelmében szűkítenék például a méltányosságból igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások körét. A jövőben az 1000 forint havi terápiás költséget el nem érő készítményekre nem adnának méltányossági támogatást. Ezt az intézkedést azzal indokolják, hogy a kis értékű készítmények támogatása méltányossági szempontból indokolatlan, és az eljárással járó magas költségekkel nincs arányban a megítélhető kis összegű támogatás.
 

Határidőhöz kötnék továbbá az üzemi balesetek után járó táppénz igénylését is. Mint írták, az üzemi baleset elismerése iránti kérelem benyújtásának határideje jelenleg korlátlan, márpedig a baleset kivizsgálása, körülményeinek rekonstruálása az idő múlásával egyre nehezebb, illetve lehetetlen. Ezért az üzemi baleset után járó táppénz megállapításához a kérelmet a baleset bekövetkezésétől számított egy éven belül kellene benyújtani.
 

Előírnák továbbá, hogy a jövőben egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez a taj-kártya mellett a személyazonosság igazolására alkalmas arcképes igazolványt is kötelező legyen bemutatni. A kormány hatásvizsgálata szerint ugyanis mivel a taj-kártya nem arcképes igazolvány, továbbá személyazonosság igazolására sem alkalmas, így a gyakorlatban számos esetben előfordul, hogy többen ugyanazzal a taj-kártyával veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.