Pályázat budaörsi képzőművészek számára

Budaörs Város Önkormányzata pályázatot hirdet helyi érdekeltségű, vagy Budaörsön műteremmel rendelkező képzőművészek alkotásainak felvásárlására.

 

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, közművelődési tanácsnoki kezdeményezés révén nemrég arról döntött, hogy támogatja egy Városi Állandó Gyűjtemény létrehozását.

A pályázat célja, hogy a 2012. november 30-án bemutatásra kerülő Városi Állandó Gyűjtemény számára 15 darab képzőművészeti alkotás gyűljön össze. A pályaművek lehetnek festmények, szobrok, egyedi és sokszorosított grafikák is. Ez mellett mindenki saját stílusában a neki tetsző műfajban és témakörben, legfeljebb két műalkotással pályázhat. A vásárlásra felajánlott művek helyszíne a Zichy Major- Alkotóház lesz.

A beérkezett munkákat a pályázat kiírójától független, öt fős zsűri véleményezi. A jelentkező köteles feltüntetni a nevét, lakhelyét, elérhetőségét, valamint az elkészült művészeti alkotás adatait (címét, évszámát, technikáját, méretét), illetve irányárát.

A benyújtási határidő: 2012. november 19. Valamennyi nyertes pályamunka pedig 2012. november 30-án 18-óakor a Lepold Mozart Zeneiskola művésztanárainak koncertjével egybekötött ünnepélyes megnyitóval kerül kiállításra a Zichy Majorban.

Leadási helyszín: 2040 Budaörs, Zichy Major. A zsűri a pályázatokat 2012. november 23-ig bírálja el. Az eredményhirdetés időpontja pedig 2012. november 23. A döntésről minden pályázó eredményhirdetés útján értesítést kap, melynek időpontja 2012. november 23.

A pályázattal kapcsolatban további információ a mizser.csilla@budaors.hu címen kérhető, vagy telefonon a 23-447-983-as telefonszámon.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.