Csütörtökön újabb hazai kézilabda mérkőzés következik

2012. október 11-én csütörtökön ismét hazai környezetben léphetnek pályára csapataink, a felnőtt mérkőzés este 19 órakor, míg a junior találkozó délután 17 órakor veszi kezdetét a Budaörsi Sportcsarnokban! Az előrehozott, hatodik fordulóbeli ellenfelünk a Pilisvörösvári KSK csapata lesz.

 

Pilisvörösváron nagy múltra tekint vissza a kézilabdázás, hiszen a férfi szakág 1962-től kezdve folyamatosan működik. A női vonal 1996-ban, eleinte csupán az utánpótlás versenyeztetésével indult. 2004-ben a Pilisvörösvár a megszűnő Pilisszentiván indulási jogát átvéve kezdte meg szereplését az NBII Északi csoportjában. A gárdának rögtön az első évben sikerült a bajnokság harmadik helyén végeznie. Az évről évre ismétlődő jó szereplés meghozta eredményét, hiszen a 2011/12-es bajnoki szezonban a pilisvörösvári alakulat a dobogó legfelső fokára állhatott (17 győzelem, 2 vereség), megnyerve az NBII Északi csoportjának küzdelmeit.

Jelenleg pontegyenlőség van a két gárda között, azonban mi egyel több mérkőzésen vagyunk túl. Fontos lenne, hogy hazai pályán legyőzzük az új igazolásokkal megerősödött, komoly játékerőt képviselő pilisvörösvári csapatot. Ezzel a győzelemmel megtarthatnánk előkelő helyünket a tabella első felében.

Junior csapatunk a hétvégén megszerezte első két bajnoki pontját, így jelenleg a 11. helyen áll a bajnokságban. A pilisvörösvári fiataloknak jelenleg egy pontja van, így mögöttünk, a 13. helyen állnak. Az újabb két pont megszerzésével nagyot léphetnénk előre, ezért reméljük, hogy sikerül győzelmet aratnunk!

HAJRÁ BUDAÖRS!

Lilinho

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.