A személyre szabott orvoslásnak nyit utat az idei Nobel-díjasok munkássága

Nagyon fontos, érdekes új eszközrendszert kínálnak a gyógyszerfejlesztéshez, illetve a gyógyításhoz az idei orvosi-élettani Nobel-díjasok, a brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kutatásai, akik felfedezték, hogy a differenciált, azaz érett szöveti sejtek pluripotens őssejtekké programozhatók vissza. Módszerüknek a személyre szabott orvoslásban lehet szerepe” – hangsúlyozta Dinnyés András, a Szent István Egyetem egyetemi tanára, a Biotalentum Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

Mint kifejtette, ez a technológia nagyon fontossá vált. Az embrionális őssejtek mellett ezek az úgynevezett indukált pluripotens őssejtek az emberi gyógyításban részben a személyre szabott, betegből kinyert sejtekből létrehozható sejtterápiás eszközökhöz, másrészt a gyógyszerkutatásokhoz kínálnak jó lehetőségeket. Példaként a tudós kiemelte, hogy egy betegcsoportból, például Alzheimer-betegekből kinyert sejtekkel így létre lehet hozni olyan kísérleti eszközrendszert, amellyel a kóros folyamatra jellemző elváltozásokat tudják az őssejtekből előállított idegsejteken modellezni.

“Ez nagyon fontos, érdekes új eszközrendszer a gyógyszerfejlesztéshez, illetve a gyógyításhoz” – mutatott rá Dinnyés András.

A friss Nobel-díjasok munkásságát elemezve felidézte: a sejtek visszaalakítása, tehát az, hogy egy testi sejtből, vagy akár valamilyen szempontból differenciáltatott sejtből egy korábbi fejlődési állapotot tükröző, kevésbé differenciált, más sejttípusokká alakulni képes őssejtet lehet létrehozni, John B. Gurdon kísérleteivel indultak. A brit kutató békákkal kísérletezett, azt vizsgálva, hogy miként lehet visszaalakítani testi sejtjeiket, például a bélhám, vagy a bőr sejtjeit korábbi állapotúakká, méghozzá úgy, hogy békapetékbe ültettek át ilyen sejteket, annak a sejtmagjait cserélték ki a testi sejtekre.

“Az eljárás sejtmagátültetéses klónozásként, röviden klónozásként vált híressé. A közvélemény akkor figyelt fel igazán erre a területre, amikor a klónozás emlősökben sikerült, méghozzá felnőtt sejtből visszaalakítva, a Dolly-báránnyal. Ez már egy másik, Sir Ian Wilmut által vezetett kutatócsoportnak az eredménye volt a skóciai Roslin Intézetben. Egyértelmű, hogy a békákon végzett kísérletek voltak az elsők, noha ott olyan dogmák is születtek, hogy teljesen kialakult, felnőtt sejtet nem lehet visszaalakítani, mert valamiért nem működött, a felnőtt béka bőrsejtjeinek a visszaprogramozása” – magyarázta Dinnyés András.

A folyamat újabb állomása 2006-ban volt, amikor a Jamanaka Sinja által vezetett japán kutatócsoport meghatározta azokat a nagyhatású, úgynevezett transzkripciós faktor géneket, amelyeket ma már Jamanaka-faktorként is emlegetnek.

“Genetikai módosítással bevitt négy újraprogramozó gént az egér farkából vett testi sejtekbe, és ezen fibroblasztsejtek 1-2 százaléka 2-3 hetes időszak után olyan őssejtekké alakult át, amelyek nagyon hasonlítanak az embrióban található őssejtekhez” – emelte ki a tudós.

Hozzátette: a kulcslépések, amelyek elvezettek ezekhez a technikákhoz, Gurdon és Jamanaka nevéhez köthetőek, de nem szabad elfelejteni mások munkásságát sem, például Mario R. Capecchi, Sir Martin J. Evans és Oliver Smithies kutatásait, akik az embrionális őssejtek felhasználásával egereken végrehajtott speciális génmódosítások elveinek felfedezéséért 2007-ben részesültek Nobel-díjban.

“Azokra is érdemes emlékezni, akik kimaradtak, például Sir Ian Wilmutra és Keith Campbellre, akik az emlősök esetében bebizonyították a rendszer működőképességét. Annak idején többen is tippelték, hogy Ian Wilmut is Nobel-díjban részesülhet. Mivel a Jamanaka-technika az elmúlt hat évben nagyot lépett előre, őket átugrották, és a brit-japán páros munkásságát ismerték el megosztott Nobel-díjjal, és Wilmut kimaradt” – összegezte Dinnyés András.

facebook:

0 Komment