BKK: könnyebb lesz a jegyvásárlás

Az utasok visszajelzései alapján változásokat hajtanak végre a közösségi közlekedési jegyértékesítési rendszerben: a 24 órás jegyek már megvásárolhatók a reptérre közlekedő 200E autóbuszjáraton és a HÉV-járatok jegyvizsgálóinál, emellett újra megnyitnak több, korábban bezárt pénztárat, míg mások nyitva tartását bővítik – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t.

 

Kifejtették, hogy az utasok igényeihez igazodva megnyitották az M3-as metró Dózsa György úti állomásánál lévő BKK-pénztárat, amely hétfőtől péntekig 6-tól 21.30-ig, hétvégén pedig 8-tól 15.45-ig áll az utasok rendelkezésére. A Bogdáni úti autóbusz-végállomásnál található pénztárat is megnyitották, az új óbudai pénztár hétfőtől péntekig 6 óra és 21.30 között tart nyitva, hétvégi nyitva tartást egyelőre nem terveznek. Hozzátették, az utasok ezeken a helyszíneken is hozzájuthatnak a BKK teljes jegy- és bérletkínálatához.

Ugyancsak az utasok igényeihez igazodva bővítették az M3-as metró Árpád híd állomásánál lévő pénztár nyitva tartását, így 5.30 és 22 óra között működik. Kitértek arra is, hogy szintén az M3-as metró vonalán, október elsejével a Kálvin téren is bővítik a jegypénztár nyitva tartását: az utasok hétfőtől vasárnapig, mindennap 6-tól 21.30-ig vehetik igénybe a szolgáltatásokat.

A pénztárak október elsejétől érvényes új helyszín- és nyitva tartási listája megtalálható a BKK honlapján (http://www.bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/vasarlasi-tudnivalok/vasarlasi-lehetosegek/jegy-es-berletpenztarak-2/).

A közleményben beszámoltak arról is, hogy korábban mindhárom, Budapestet elhagyó HÉV-vonalon a jegyvizsgálóknál Budapest 24 órás jeggyel bővült a vonaton megvásárolható jegykínálat, mostantól a 490 forintos átszállójeggyel is kiegészítik.

Ugyancsak bővül a helyszínen megváltható jegyek köre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret kiszolgáló 200E autóbuszjáratokon is: a buszvezetőnél váltott vonaljegy mellett elsősorban a turisták által keresett Budapest 24 órás jegyet is meg lehet vásárolni, amely a váltástól kezdve 24 órán át korlátlan utazásra jogosít Budapesten belül 1550 forintért – olvasható a BKK közleményében.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.