Románia reméli, hogy számíthat Magyarországra

Magyarország számíthat Romániára és Románia is azt reméli, hogy továbbra is számíthat Magyarországra – mondta Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár a Hotnews.ro közéleti portálon péntek este megjelent interjújában, Németh Zsolt előző napi nyilatkozatára reagálva.

 

A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a román külügyminiszter hétfőre tervezett budapesti látogatásáról szólva a Népszabadságnak adott interjúban kifejtette: Magyarország szeretné világosan látni, hogy számíthat-e a román kormányra, készen áll-e Bukarest az elmúlt években felépített kapcsolatrendszer fejlesztésére, továbbá arra, hogy “a térségbeli szolidaritás talaján” maradjon. Kifogásolta, hogy a román kormányfő a nyáron “negatív bizonyítványt” állított ki Magyarországról.

Bogdan Aurescu a Hotnews.ro-nak kifejtette: Bukarest nagyon fontosnak tartja a Budapesttel ápolt jószomszédi, stratégiai partnerségi viszonyát, és Titus Corlatean külügyminiszter budapesti látogatására is a stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának (2002. november 29.) tizedik évfordulója jegyében kerül sor. “Több mint 16 éve hatályos a két ország közti alapszerződés, következésképpen Románia szemszögéből és reméljük Magyarországéból is, a román-magyar megbékélés egy megvalósult tény” – fogalmazott az államtitkár.

Aurescu kifejtette: az utóbbi években Románia a pozitív, építő jellegű témákra helyezte a hangsúlyt a Magyarországhoz fűződő viszonyában, mint amilyen a Románia és Ausztria által kezdeményezett Duna-stratégia, amelyet viszont a magyar uniós elnökség hathatós hozzájárásával sikerült elfogadni. További példaként a kohéziós alapok és az energiabiztonság terén megnyilvánuló együttműködést említette, hozzátéve, hogy a kereskedelmi kapcsolatok sem elhanyagolhatóak, amelyek tavaly hét milliárd eurót tettek ki.

“Ha pedig szolidaritásról beszélünk, emlékeztetném Németh kollégámat arra, hogy Románia hangosan kiállt Magyarország mellett, amikor az Európai Unió gazdasági és pénzügyi tanácsában (ECOFIN) felmerült az európai alapok felfüggesztése és kötelezettségszegési eljárás indítása Magyarország ellen. Másfelől voltak a kapcsolataink egyensúlyát zavaró tényezők is az utóbbi időben, főleg a nemzeti kisebbségek vonatkozásában” – mondta a román külügyi államtitkár.

Aurescu szerint a magyarországi románok helyzete távolról sem kielégítő, mert nem rendelkeznek parlamenti képviselettel, megoldásra vár a román kisebbségi önkormányzatok közismert “etnobiznisz” problémája, az anyanyelvű oktatás és számos kulturális kérdés. Ez utóbbiaknál az államtitkár Andrei Saguna érsek gyulai szobrát, a “Foaia Romaneasca” című román lap finanszírozási gondjait, és a román nyelvű műsorok szerkesztőségeinek létszámhiányát említette.

Aurescu megjegyezte: a magyar politikusoknak is voltak a kétoldalú viszonyt érintő ellentmondásos nyilatkozatai, így Románia hasonlóan nagy várakozással tekint a külügyminiszteri találkozó elé. Szerinte Nyirő József újratemetésének ügye, az önkormányzati kampányba való beavatkozás, vagy “a román alkotmánnyal és a nemzetközi joggal ellentétes”, a Trianoni Szerződés revíziójára vonatkozó nyilatkozatok nem egyeztethetőek össze a stratégiai partnerség szellemével.

“Hogy válaszoljak Németh Zsolt kollégámnak: igen, Magyarország számíthat Romániára. Őszintén reméljük – és személy szerint meg vagyok győződve róla -, hogy Románia is számíthat  Magyarországra, a tíz éve kötött, európai szellemű stratégiai partnerségünket pedig sikerül megerősítenünk és változatosabbá tennünk állampolgáraink érdekében” – zárta nyilatkozatát a román külügyi államtitkár.

Pénteken a román külügyminisztérium sajtóközleményt adott ki arról, október elsején a tárca vezetője Budapestre látogat, magyar kollégájával tárgyal a stratégiai partnerség elmélyítésének lehetőségeiről, “különös figyelmet szentelve a kisebbségi kérdésnek, tekintettel arra, hogy Románia a magyarországi románok helyzetének javulását várja”. A közlemény szerint Titus Corlateant fogadja Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A román külügyminiszter a tervek szerint a magyarországi románság képviselőivel is találkozik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.