A Vajdaságban fogták el a kimenője közben megszökött elítéltet

A vajdasági Topolyán (Backa Topola) elfogták a rendőrök azt a férfit, aki néhány órás szombati kimenője után nem tért vissza a börtönbe – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután az MTI-vel.

 

Szenti Szabolcs elmondta, hogy a gyilkosság miatt börtönbüntetését töltő, 47 esztendős férfit élettársa lakásán találták meg a Szabadkai Rendőrségi Igazgatóság munkatársai. Bakony Róbert ellen fogolyszökés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – tájékoztatott a százados.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) előzőleg közleményben tudatta, hogy a férfi a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumát jutalomból engedélyezett, csoportos kimaradásra hagyhatta el. Amikor az elítélt határidőre nem tért vissza, az intézet parancsnoka fogolyszökés vétsége miatt azonnal feljelentést tett.

A BVOP közleménye szerint a férfi több mint öt éve van az intézetben, börtön fokozatban tölti büntetését, kettes, azaz a második legenyhébb biztonsági besorolással. Az elítélt folyamatosan dolgozik, közel húsz alkalommal kapott jutalmat, korábban három alkalommal volt jutalomból kimaradáson, minden esetben időben visszatért a börtönbe.

A férfit egy ismerőse meggyilkolása miatt 2009 márciusában ítélte jogerősen tíz év börtönbüntetésre a Győri Ítélőtábla.

A Jobbik azonnali vizsgálatot követel a belügyminisztertől és a büntetés-végrehajtás országos vezetőitől a szökés körülményeiről, és már a jövő héten jogszabály-módosítást nyújt be az Országgyűlésnek, hogy a jogerősen szabadságvesztésre ítéltek – kivált az életellenes bűncselekmények elkövetői – büntetésük időtartama alatt egy másodpercet se tölthessenek a börtön falain kívül – közölte Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.