Zaklatás a budaörsi buszon?!

Zavarba ejtő pillantások, kínos helyzetek, kellemetlen kérdések. Hasonló élményben volt része annak a hölgy utasnak is, aki a minap Budaörsön közlekedő 187-es autóbuszra szállt fel, hogy elérje úti célját.

 

A napokban egy hétköznapi, de mégis elkeserítő levél érkezett szerkesztőségünkbe, egyik kedves olvasónktól. Elmondása szerint egy bizonyos délutáni napon szeretett volna eljutni egyik ismerőséhez, Budaörsön. Azonban már a buszmegállóban várakozva bosszantó, és számára kényelmetlen szituációkba keveredett.

A fiatal hölgy újságunknak elmondta, hogy története akkor vette kezdetét, amikor a szemközti megállóban várakozva, arra lett figyelmes, hogy az elhaladó autóbusz vezetője feltűnően, már-már sértően „bámulta”. Ekkor, bár kínosnak érezte a helyzetet, de mind addig nem vette figyelembe, amíg nem érkezett meg az a járat, mellyel tovább kellett mennie.

„ Némi várakozás után megérkezett az a busz, amire felszálltam. Miután ez megtörtént, a sofőr túl bizalmaskodóan szólított meg. Megkérdezte, hogy hova utazom és miért. Az elején még nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a dolognak, később viszont egyre inkább kezdtek zavarni, és rosszul érinteni a vezető kérdései. Kíváncsi volt rá, hogy leszállok-e a következő megállónál, de ami a legzavarbaejtőbb volt számomra, hogy megjegyzést tett rá milyen aranyos vagyok, illetve a végállomásnál érdekelte, hogy mennyire sietek. Nem igazán értettem a kérdést, hogy mégis miért érdekelhette őt.”

Történetünk szereplőjének „kálváriája” azonban itt még koránt sem ér véget. Ugyanazon a napon, csak éppen egy későbbi órában haza felé tartva, ismételten igénybe szerette volna venni a BKV ezen vonalát, hogy könnyebben és gyorsabban eljusson a villamos megállóig. A döbbenetes az, hogy egy másik járművön egy teljesen másik sofőrrel, újabb „incidens” történt.

„ Mikor várakoztam arra, hogy a gépjárművezető elfoglalja a helyét, feltűnt a különös viselkedése. Sokszor előfordult, hogy azon kaptam, engem néz. Bevallom kezdtem magam rosszul érezni, és egyre inkább frusztrált a kialakult helyzet, mégis megpróbáltam nem tudomást venni az egészről. Miután megnyomtam a leszállásjelzőt és elhagytam a járatot, útközben rám dudált. Megint azt mondhatom, hogy nem értem mégis miért volt erre szükség.” – panaszkodott a fiatal nő – „Számomra nagyon irritáló, ez az egész. Azért is kerestem fel Önöket, mert biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen és egyben utolsó személy akivel ez megtörtént. Szerintem ez már túl megy azon a bizonyos határon és felháborítónak tartom, hogy ma egy járművön se lehet nyugodtan és biztonságosan utazni, anélkül, hogy ilyesmik történjenek.”

A legszomorúbb az egészben, hogy mindez elkerülhetetlen. Ezen a szakaszon ugyanis csak érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet utazni. Nem lehet igénybe venni a második vagy harmadik ajtót felszálláskor, hiszen csak az elsőnél fellépve a felmutatott érvényesség valamelyikével lehet tovább haladni. Az eset három különböző korosztályú személyről és három különböző időpontban közlekedő gépjárműről szól. Mégis mi köze van egy buszvezetőnek ahhoz, hol akarunk leszállni vagy éppen merre megyünk. Egyáltalán minek szólít meg valakit minden ok nélkül, miközben semmi érdemleges információt nem kérdeztek meg tőle. Mindezek mellett pedig a BKV vezetői vajon tisztába vannak azzal, hogy milyen embereket is alkalmaznak?
Kíváncsiak vagyunk arra, hogy vajon egyedi esetről van e szó, vagy más női utast is hoztak már kellemetlen helyzetbe Budaörsön?
Várjuk olvasóink leveleit.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.