15 napon belül közölni kell a felhasználóváltozást az áram- vagy gázszolgáltatóval

Akár a villamosenergia- vagy a gázkereskedő, akár a felhasználó személye változik, e tényt 15 napon belül közölni kell a másik féllel – tartalmazza a villamosenergia- és a gáztörvény közös végrehajtási rendeletmódosításának tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.

 

A villamosenergia-törvény végrehajtási rendelete úgy módosulna a tervezet szerint, hogy a felhasználó a bejelentéssel a villamosenergia-vásárlási szerződését is felmondja.

A felmondásban közölni kell annak jogcímét, továbbá, ha az a fogyasztási hely tulajdonos-változása, akkor a bejelentésben megadhatók az új tulajdonos adatai is. Amennyiben az új tulajdonos a korábbi kereskedőtől akarja vásárolni a villanyáramot, erre is utalni kell.

Mindezeket formanyomtatványba foglalja a kereskedő, és a honlapján elektronikusan letölthető formátumban közzéteszi, valamint azt – kérésre – a felhasználónak postán megküldi.

A gáztörvény végrehatási rendelete is lényegében azonos módon rendezi ezt a kérdést.

Mindkét végrehajtási rendeletben közös szabály lett, hogy a felhasználó halála esetén az elhalálozás tényét legkésőbb annak napjától számított hat hónapon belül kell a kereskedő számára bejelenteni. A vásárlási szerződés ekkor a bejelentésről való tudomásszerzéssel egyidejűleg szűnik meg.

A módosítások – várhatóan – a jövő év első napjától lesznek hatályosak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.