Jöjjön ki Óbudára… a Cica Örökbefogadó Napra

Cicákat ad örökbe az Elveszett Állatok Gyógyító, Ellátó, Elhelyező Alapítvány pénteken 14 és 20 óra között, a III. kerületben lévő Eurocenter parkolójában.

Felbecsülhetetlen és tragikusan sok a menhelyekre befogadott, kidobott és kóbor macskák száma, ezért rendezzük meg minden évben 2004-es megalakulásunk óta a cicák örökbe adását – mondta Varga József állatorvos, az alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek.

Javarészt kölyökmacskákat hagynak magukra, főleg szaporodási időszakban, tavasszal és ősszel. Dobozban, bekötözött zsákokban egyszerűen átdobják őket a menhely kerítésén, sokszor otthagyják az állatorvosi rendelő várójában vagy a rendelőhöz vezető úton. Ebben az évben ötven cica került az alapítvány gondozásába, és a szakszerű gondoskodásnak köszönhetően mindegyikük egészséges – tette hozzá.

Az állatok átlagosan egy-két hónapot tartózkodnak náluk, amíg sikerül őket gazdákhoz elhelyezniük. Tapasztalatuk szerint a kicsi, aranyos cicák hamar gazdira találnak, de a kedvesebb, “simulós, bújós” idősebb macskákat is előbb-utóbb elviszik. Csupán az idősebb “elvadult” állatok maradnak a menhelyen, vagy legfeljebb lovardákba viszik el őket a rágcsálók távoltartására – magyarázta Varga József.

A macskák javarésze a jól ismert európai rövidszőrű fajta, az értékesebb fajták elsősorban a gazda betegsége vagy halála miatt kerülnek az alapítványhoz, de ezeket szinte pillanatok alatt – sokszor sznobizmusból – el is viszik – jegyezte meg.

Az örökbeadást megelőzően mindig elbeszélgetnek a jövőbeli gazdikkal, akikkel szerződést is kötnek, biztosítékot kérve a körülmények utólagos ellenőrzésére. Ezen túlmenően vállalniuk kell a cica ivartalanítását, és büntetőjogi felelősséget is kell vállalni a felelős állattartás szabályainak betartására, hiszen erre már büntető jogszabály is vonatkozik. Csak nagykorú állampolgár fogadhat örökbe, vállalva az említett szigorú követelményeket és az esetleges következményeket – hangsúlyozta a kuratóriumi elnök.

“Csak nagyon kevés esetben tapasztaltuk a tartási körülmények nem megfelelő voltát, amit javarészt a gazdával folytatott elbeszélgetéssel sikerült megnyugtatóan rendezni. Úgy gondolom, egyre növekszik azoknak a száma, akik az állattartást fontos és szentséges dolognak tartják. Ehhez még a törvényi szabályozás szigorodása is hozzájárul, amiért már többeket bíróság elé is állítottak” – hangsúlyozta Varga József.

A mostani örökbefogadó napra huszonöt macskát visznek el, és remélik, hogy legalább tizenötöt sikerül szerető gazdihoz elhelyezni. Mindegyikük egészséges, oltási könyvvel van ellátva, és mindezért csak egy csekély díjat számítanak fel a leendő gazdának – mondta el az alapítvány elnöke.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.