Kontár fogorvoslat után jogorvoslat

Annyira tönkretette egy fiatal nő fogsorát egy kontár fogklinika Kínában, hogy az asszony egyéves lánykája sikoltva menekül, ha anyja rámosolyog.

 

A 33 éves nőnek 12 fogát tette tönkre a klinika, amelyről kiderült, hogy nincs is megfelelő működési engedélye. A 12 fogra koronát tett a kontár fogorvos, és amikor elmúlt a fájdalomcsillapító hatása, a nő olyan fájdalmat tapasztalt, mint életében még soha. Hamarosan begyullad az ínye, tályogok, kelések keletkeztek rajta. Mindezért 420 ezer forintnyi jüant fizetett a nő.

A kontár klinika után már hozzáértő szájsebészekhez fordult, akik döbbenten fedezték fel, hogy teljesen egészséges fogakat csonkított meg a hozzá nem értő fogorvos, és azokra tett úgy koronákat, hogy még az idegek is kilátszottak alóluk.

“Valódi fogorvosok kikezeltek a fertőzésekből, gyulladásokból és a fájdalomból, de úgy nézek ki, mint egy szörny. A lányom sikít, ha kinyitom a szám, és addig sír, míg be nem csukom. Ezek a kontárok ellopták a mosolyomat” – idézte az asszonyt az austriantimes.at osztrák hírhonlap.

A nő férje ügyvédeket fogadott és 3,5 millió forintnyi kártérítést követel a magánklinika tulajdonosaitól.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.