Közös emlékezés a Budaörsi Német-Magyar Katonai Temetőben

Német és magyar politikusok, civilszervezetek és családtagok emlékeztek szombaton a német-magyar katonai temető létrejöttének tízedik évfordulójáról. A budaörsi megemlékezésen beszédet mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter és Matei Ion Hoffmann, Németország budapesti nagykövete.

 

Megbékélés a sírok felett, munka a békéért – idézte köszöntőjében Hende Csaba a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség jelmondatát. A miniszter kiemelte: ha emlékezünk, ha megadjuk a végtisztességet minden elesett katonának, akkor megszülethet a béke. “Mert a hősi halottak sírjai valóban a béke követei – a Don és a Volga partján, Budaörsön és Gyimesbükkön is.” Hende Csaba hozzátette: Magyarország nagyra értékeli mind azt a segítséget, amelye a német hadisírokat gondozó szövetségtől kapott a magyar hadisírok gondozásában. “Felbecsülhetetlenül értékes munka volt ez abban az időben, amikor Magyarország a létező szocializmus diktatúrájának örökségeként nem gondoskodott hősi halottainak végtisztességéről” – mondta.

A budaörsi katonatemető a legnagyobb, ahol német és magyar katonák nyugszanak egymás mellett – utalt beszédében a budaörsi temető jelentőségére Matei Ion Hoffmann német nagykövet. Mint mondta, azok a katonák fekszenek itt, akik a Dunától keletre, illetve a fővárosban estek el, legtöbbjük 1944 vége és 1945 februárja között, több mint 14 ezer katona végső nyughelye ez, köztük hatszáz magyaré. Ünnepi megemlékezésében a nagykövet kifejtette: a közös katonai temetők és emlékhelyek mára a nemzetek közötti megbékélés, a kölcsönös tisztelet, a partnerség és a barátság kifejezésévé és jelképévé váltak. “Arra kell figyelmeztetniük az emberiséget, hogy a nacionalizmus, az önkényuralom, mások megvetése nagyon könnyen elképzelhetetlen tragédiákhoz vezethet. Az ilyen viselkedésmódok már a kezdeti stádiumban is a gyűlölet magvait hintik el, és akadályozzák a békés együttélést” –  hangsúlyozta a nagykövet.

Michael Büge, a berlini szenátus államtitkára emlékbeszédében utalt rá: jelenleg mintegy egymillió németet tartanak eltűntként nyilván, és a családok számára ma is fontos a személyes sorsok tisztázása, 2011-ben például ezer egyéni történetet sikerült megismerni.

Az államtitkár emlékeztetett rá: “az erőszak ma is mindennapos a világ számos részében, és nem szabad elfordítanunk a tekintetünket. Ez az emberségesség legfőbb parancsa”. Hozzátette: ezért tartja helyesnek, hogy német katonák is részt vesznek békemisszióban. A mai ünnepi esemény alkalom az Afganisztánban elesett magyar és német katonákra való emlékezésre is, akik “országainkért és valamennyiünkért áldozták életüket” – tette hozzá Michael Büge.

Heinz Kalberer, a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség alelnöke arra hívta fel a figyelmet,hogy szervezetük összesen 16 katonai temetőt létesített Magyarországon, az elsők létrehozására 1987-ben került sor.

Az ünnepi eseményen az emlékező hozzátartozók mellett számos német és magyar állami, diplomáciai, politikai és civil testület, valamint egyház képviseltette magát.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.