KDNP-IKSZ: Budaörsi mintaprojekt révén bővülhet a Gyere haza! program

Bővülhet a külföldön tanuló, munkát vállaló fiatalok hazatérésének segítését célzó Gyere haza! program, amelynek szervezői egy mintaprojekt indításáról kötöttek megállapodást a budaörsi önkormányzattal – közölték a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) közös pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

 

Azbej Tristan, az IKSZ alelnöke elmondta: kedvezményes lakhatást és vállalkozásindítási segítséget szeretnének nyújtani a hazatérő fiataloknak, és a tervek között szerepel a Gyere haza! Fecskeház-program indítása is.

Sánta Áron (KDNP) budaörsi önkormányzati képviselő hozzátette: a mintaprojekt részleteit várhatóan szeptemberre dolgozzák ki. A program lehetőséget kínál többek között arra is, hogy a városban megtelepedni szándékozó vállalkozások nyelveket beszélő munkaerőre támaszkodjanak – ismertette.

Azbej Tristan szólt arról is, hogy a közeljövőben szakmai egyeztető fórumot hoznak létre, amelynek keretében a hazatérést segítő, ösztönző eszközöket szeretnék megvitatni, és arra a kormány képviselői mellett meghívják a szakmai, ifjúsági szervezeteket, több nagyváros önkormányzatának képviselőit.

Stágel Bence, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, az IKSZ elnöke elmondta: tárgyalnak az oktatási államtitkársággal arról, hogy a felsőoktatási törvény végrehajtási rendeletében költségkímélő megoldást rögzítsenek a külföldön szerzett tudományos fokozatok magyarországi honosításakor.

A kereszténydemokrata politikus felidézte: a Gyere haza! kezdeményezést azért indították útnak egy évvel ezelőtt, hogy segítsék a magyar fiatalok hazatérését. A kezdeményezés részeként önkénteseik ingyenesen elhelyezkedési tanácsot adnak, és jogi segítséget nyújtanak a hazatéréssel kapcsolatos ügyintézéssel kapcsolatban.

Kiemelte, hogy az elmúlt évtizedben riasztó mértékben nőtt az elvándorlási hajlandóság. Hozzátette: olyan Magyarországot szeretnének, ahová szívesen hazatérnek és ahonnan nem elvágyódnak a fiatalok, ahol megtalálják a számításaikat, biztonsággal lehet családot alapítani, gyermeket vállalni, és ahol a munka tisztességes megélhetést biztosít. Értékelése szerint a program az elmúlt egy évben ráirányította a figyelmet az elvándorlás jelenségére, társadalmi vitát generálva a jelenségről.

A www.gyerehaza.org honlapot az eltelt egy évben több mint 80 ezren keresték fel, több mint egyharmaduk külföldön élt magyar volt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.