“Tor-túra” taxis demonstráció – Óriás-dugó lehet délután a fővárosban

„Nagy ívben kerülje el hétfő délután autóval a Belvárost!” – tanácsolta még a múlt héten egy taxis, aki a tervek szerint ezer kollégájával együtt, a délutáni csúcs idején próbál majd nyomást gyakorolni a városvezetésre.

 

A forgalomlassító demonstráció, amely a Tor-túra nevet kapta három órakor kezdődik. A résztvevők a Hősök teréről indulnak, és ugyanide érkeznek vissza, miközben végigaraszolnak a város legforgalmasabb útjain.  A várhatóan 3-4 órás megmozdulás rövidebb-hosszabb időre biztosan blokkolja majd a közlekedést.

 

A forgalomlassító demonstráció útvonala:

Andrássy út – Oktogon – Blaha Lujza tér – Rákóczi út – Városház utca – Erzsébet tér – Lánchíd – Bem rakpart – Margit híd – Oktogon – Andrássy út – Hősök tere

 

A demonstráció szervezői már most elnézést kérnek a budapestiektől, hogy a legkritikusabb időszakban mennek az utcára, de mint mondják, nem maradt más választásuk. Az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint ugyanis június 20-án olyan rendeletet készül elfogadni a közgyűlés, amely a taxis vállalkozók jelentős részét a padlóra küldené.

Metál Zoltán a hirado.hu-nak azt mondta, hogy abban a dokumentumban, amit ők láttak, olyan drasztikus szigorításokat vannak, amelyeknek a jelenlegi gazdasági helyzetben csak kevesen tudnának megfelelni.

Budapesten jelenleg 6.221 jármű rendelkezik taxiengedéllyel, ezekkel az autókkal csaknem nyolcezer ember dolgozik, és a gépkocsiknak 328 taxiállomás 1400 férőhelyén kell osztoznia.

Forrás: hirado.hu

 

Szabályozási javaslatok

  • Fix kilométerdíj
  • Hátsó ülésen is kényelmes elhelyezést szolgáló tengelytávolságú autó (minimum: 2550 mm, amibe a középkategóriás autók mind beleférnek)
  • 4 utas járműben tartózkodása mellett is a csomagok elhelyezését biztosító csomagtér-méret (minimum: 430 liter)
  • Maximális jármű életkor (első ütemben legfeljebb 10, majd 8 éves kor)
  • A rendelet bevezetésétől EURO 4, később legalább EURO 5 környezetvédelmi besorolás, és a szabályozásban az elektromos és hibrid autók előnyben részesítve
  • Egységes járműarculat és szabadjelző, de a fuvarszervezők egyedi logójának megjelenítésére szabályozott lehetőség
  • Kötelező bankkártyás fizetési lehetőség biztosítása
  • Tájékoztatási elemek a jármű belterében és a jármű külsején
  • GPS-alapú csendes címkiadás

forrás:BKK

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.