Adómentes marad a nyugdíj 2013-ban

A jelenlegi szabályokhoz képest 2013-tól sem változik a nyugdíjszámítás módja – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.

 

Az államtitkárság közleményében az áll: az 1997-ben a szocialista-liberális kormány alatt elfogadott nyugdíjszámítási szabályok 2013-tól megváltoztatták volna a nyugdíjszámítás módját, ennek következtében a jövőre újonnan megállapítandó nyugdíjak az előző évhez képest jelentősen csökkentek volna. A törvényi szabályok szerint ugyanis a bruttó átlagkeresetből történő nyugdíjszámítás a nyugdíjak adóztatását is feltételezte. Ehhez tartozott még egy csökkentett szolgálatiidő-szorzó is. Együttesen így jelentős mértékben romlott volna a nyugdíj összegének értéke – hangsúlyozták a dokumentumban.

A Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által pénteken benyújtott törvényjavaslat, mint írták, ezzel szemben fenntartja a jelenlegi számítási szabályokat, így biztosítja, hogy továbbra is a nettó átlagkereset alapján, a most is használt szolgálati idő beszámítással, adózás nélkül kell kiszámítani a nyugdíjakat. Kiemelték: a kormánynak ezen döntésével évente több tízezer embernek marad változatlan értékű a nyugdíja.

A dokumentumban kitértek arra is: a törvénymódosítás néhány kiegészítő szabályt is tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy egyszerűbb és gyorsabb legyen a szolgálati idő megállapítása, és pontosabbá váljon a nyugdíjbiztosítási nyilvántartás. Azokat, akik 1955-1959-ben születtek, a nyugdíjbiztosítás szervei hivatalból fogják megkeresni adategyeztetésért, de 2013. január 1-jétől bárki kérhet adategyeztetést – tájékoztattak.

A törvényjavaslat várható eredményét így összegezték: nem csökkennek a megállapítandó nyugdíjak és nem romlanak a számítási szabályok,  emellett a jövőben az ügyintézés felgyorsulhat. Hozzáfűzték: emiatt mindazoknak, akik a nyugdíjak csökkenésével riogattak, bocsánatot kellene kérniük.

A javaslat hangsúlyozza, a bruttó nyugdíj megállapításához kapcsolódó jogszabályok nem készültek el, a magánnyugdíj-pénztárakra vonatkozó szabályozás átalakításával pedig indokolatlanná vált a 2013-ra vonatkozó szabályok fenntartása.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.