Biciklizz minden nap! – VI. Budaörsi Kerékpáros Felvonulás

Babonák, fekete macskák, péntek 13? A VI. Budaörsi Kerékpáros Felvonulás szervezői már régóta nem riadnak meg a babonáktól.


 

A  Fillarisok április 13-án pénteken 18 órakor várnak minden kerékpárost és érdeklődőt a Budaörsi Városháza parkolójába. A közel 12 kilométerre tervezett felvonulás célja, a kerékpározás, mint közlekedési eszköz népszerűsítése.

A már hagyományosnak számító felvonulást a Fillari Team Budaörs Mountainbike Sportegyesület szervezi.  Tagjai rendre érnek el dobogós helyezéseket a Magyar Bajnokságban, e mellett utánpótlás csapatukba várják a 10 és 18 év közötti fiatalokat a heti háromszori edzésükre, a felnőtt divíziójukba pedig a mountain bike szerelmeseit.

Már hatodik éve kerékpározzuk körbe Budaörsöt kicsikkel és nagyokkal egyaránt, nagy örömünkre évről évre egyre több család és fiatal vesz részt rendezvényünkön” – állítja László Dávid szervező.
 „Ahogy az elmúlt években, most is meghívtunk több civil szervezetet rendezvényünkre, így a gyerekek nagy örömére a Budaörsi Önkéntes Tűzoltók most is ott lesznek az induláskor és a Buda Környéki Látássérültek Egyesületének tagjai masszírozzák majd az elfáradt bicikliseket, amolyan civil délutánt szeretnénk ezzel létrehozni, amelyhez bárki csatlakozhat” – invitál a Fillari Team Budaörs ügyvezetője.

Ebben az évben a budaörsi kerékpáros csapat a péntek 13-tól sem riad vissza, hiszen szlogenjük a Biciklizz Minden Nap felhívás!

A felvonulás fővédnöke Budaörs Város Polgármestere Wittinghoff Tamás, aki maga is kerékpárra ül.
 Akik pedig biztosítják és segítik a rendezvényt – ahogyan az elmúlt hat évben is – Budaörs Város Rendőrkapitánysága.

Az útvonalról és további információkról a szervezők Facebook oldalán olvashatnak az érdeklődők.

Linkek:

Az esemény facebook oldala: www.facebook.com/events/148342801954871/

A Fillari hivatalos oldala:  www.fillari.hu

László Dávid
,
Team Manager/ Ügyvezető
Fillari Team Budaörs
 Mountain Bike Sport Club

facebook:

1 Komment

  1. […] Biciklizz minden nap! – VI. Budaörsi Kerékpáros FelvonulásBudaörsi Infó – 2012. ápr. 11. […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.