Kibővítette az elismert egyházak körét a parlament hétfőn: a decemberi 14 után újabb 18 vallási közösségnek szavaztak meg egyházi jogállást a képviselők. A Ház döntött 66 vallási közösség kérelmének elutasításáról is, így azok március 1-jével elveszítik egyházi státuszukat és egyesületként ...

Egy 112 éves gőzlokomobil érkezett hétfőn a közlekedési és Mezőgazdasági Múzeum Városligeti épületébe az intézmény márciusban nyíló, a Dualizmus technikatörténetét bemutató kiállításának ...

A Fidesz parlamenti frakciója írta a dohány-kiskereskedelem újraszabályozásáról szóló törvényjavaslatot, annak megalkotásában azonban volt szerepe a Continental Dohányipari Zrt.-nek is – közölte budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János frakcióvezető a jogszabály születésével kapcsolatos sajtóhírekre ...

Az MSZP arra kéri a kormányt, tisztázza magát a “dohánybotrányból”, vagyis ismertesse, miként kaphatta meg az Európai Bizottság hamarabb a dohánykereskedelem átalakításáról szóló fideszes törvényjavaslat végleges változatát, mint ahogy azt az Országgyűlés egyáltalán megismerhette ...

Daniel Quinn 1977-ben írta meg a trilógia első kötetének, az Izmaelnek eredeti változatát, és utána is folyamatosan dolgozott rajta, mígnem 1989-ben Ted Turner amerikai médiamogul bejelentette az 500.000 dollár összegű Turner Tomorrow Ösztöndíj ...

A BKV továbbra is megadja dolgozóinak a munkába járáshoz szükséges ingyenes bérleteket, de családtagjaik számára ez a kedvezmény március 3-án megszűnik – közölte a BKV hétfőn az ...

A The Washington Post a magyar sajtószabadság helyzetéről, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökéről, egy másik írásában az Osteuropa című német folyóirat Magyarországgal foglalkozó számáról írt, az Uwazam Rze lengyel hetilap a magyarok melletti kiállásról, a cseh Lidové Noviny a kohéziós támogatás megvonásáról, a felvidéki Szabad Újság a brüsszeli kettős ...

A 39 éves Jean Dujardin az első francia színész a történelemben, aki elnyerte a legnagyobb presztízsű filmes díjat, az Oscart. Nemzedéke legnépszerűbb és legjobban fizetett francia színésze kávéházi, majd televíziós szkeccsekkel kezdte karrierjét, mielőtt közönségfilmek főszerepeiben a franciák egyik nagy kedvence ...

A Wikileaks kiszivárogtató portál közzéteszi a Stratfor amerikai biztonságpolitikai elemzőintézet elektronikus leveleit – több mint ötmillió küldeményt -, amelyeket számítógépes kalózok tulajdonítottak el. Wikileaks hétfőn közleményben tájékoztatott ...

Meryl Streep, A Vaslady címszereplője kapta a legjobb színésznő és Jean Dujardin, A némafilmes című alkotás francia sztárja nyerte el a legjobb színész díját a 84. Oscar-díjátadó gálán Los Angelesben helyi idő szerint vasárnap este. Scorsese Hugója öt technikait kapott a 84. ...

Babos Tímea óriási bravúrral megnyerte a 220 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztornát, miután – magyar idő szerint hétfőre virradóra – két játszmában győzött a román Alexandra Cadantu ...

Erről döntött a MOB vasárnapi közgyűlésén, amelyen a január 1-jén életbe lépett új sporttörvény előírásait követve módosította az alapszabályt, és új vezetőséget választott. A közgyűlésen összesen 173-an voksolhattak, Borkait 166 igen és 5 nem szavazat mellett választották elnökké, 2 szavazat pedig érvénytelen ...